A börtön nem Hawaii: a rabok valódi élete (2. rész)

Írta: ,

Ez a kétrészes cikksorozat nem a kemény, börtönben töltött mindennapokról szól, hanem az emberekről, rabokról és szabadokról, egy különleges élethelyzetről… Az előző részből kiderült, a rabok hogyan dolgoznak, hogyan válnak lélekben újra gyermekké, s milyen a cella világa. Most pedig folytatjuk!

Egy kis szabadság

1/6 Egy kis szabadság

A testi és lelki egészség érdekében a raboknak is szükségük van szabad levegőre. Ez napi egy órában van korlátozva. Az együtt működő rabok ettől több időt is kaphatnak, sőt, a látogatási idő is meghosszabbodhat.

Az évtizedeket bent töltött, nemsokára szabaduló rabok csak az „újak” elbeszéléseire hagyatkozhatnak a világ változásairól, így újra kell tanulniuk sok hétköznapi, időközben megváltozott, élethez szükséges dolgot, fogalmat.

Meg kell ismerkedniük az új, hétköznapokhoz szükséges technikai felszerelések használatával. Ilyen például a mobil, és bankkártya. Újra kell tanulniuk a pénzhasználatot, annak értékét. Emiatt például „vásárolni” viszik őket.

Vannak rabok, akik „kinti” munkahelyen dolgoznak. Bár el vannak különítve, mégis egy kicsit megérinti őket a „szabadság szele”.

Míg mi, szabad emberek nem érezzük folyamatosan a szabadság felemelő érzését, bizony a raboknak ez egy komoly boldogságforrás.

A pszichológiai kezelésre szorult rabok

2/6 A pszichológiai kezelésre szorult rabok

Magyarországon nincs mód arra, hogy azokat a rabokat, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak, külön, egy kórházi osztályon kezeljék. (Ilyen volt egykor például a „sárga ház”, azaz a Lipótmező.)

Így ezek az emberek is a börtönökben vannak elhelyezve.

Amennyiben gyógyszeres kezelésre szorul a rab, azt a börtönön belül, szigorú szabályok szerint végzik. Azaz, gyógyszer a beteg kezébe nem kerül, ellenőrzik, hogy valóban lenyelte-e a pirulát, stb.

A drogfüggő rabok is börtönben kénytelenek szembenézni függőségükkel, melyhez természetesen megfelelő segítséget kapnak.


A Menedék: Szeretettel gyógyítják a pszichiátriai betegeket


A pszichiátriák megszűnése szükségszerűvé tette a börtönben dolgozó pszichológusok, pszichiáterek létszámának megnövelését. Ezek a pszichiáterek, pszichológusok főállásban dolgoznak ott, tehát szükség szerint mindig elérhetők.

Az általam meglátogatott börtön folyosóján, faliújságon, drogprevenció  is fellelhető volt, ugyanitt a szabadidő hasznos eltöltésére (kézműves foglalkozás) ösztönző plakát is.

Bűn és bűnhődés

3/6 Bűn és bűnhődés

A „jó” emberek – joggal – éhezik azt, hogy a bűnösnek bűnhődnie kell. Épp a látogatás alkalmával hoztak egy rabot, akinek arcán azt láttam, hogy „ez az ő világa”.

Tudom, hogy ez nem minden esetben van így, de érzékelhető volt a többi rab arcán is az, hogy úgy érzik, a helyükön vannak. Életük – a börtön szigorú rendszere miatt – rendezett, egyértelmű, felelősségük „csak” saját magukra terjed ki.

Ettől függetlenül természetes, hogy a szabad élet sokrétűsége, „káosza” csábítóbb, ahogy az is természetes, hogy ezek az emberek az összezártságból adódó feszültség, a szabadidő „felhalmozódása” kapcsán nem úgy reagálnak a történésekre, mint a „szabad” ember.

A feszültséget a legegyszerűbb módon, többnyire testmozgással, „gyúrással” vezetik le. A bűnhődés alappillére, hogy érzékelik, mi az, ami nincs.

Tehát ott bent minden felértékelődik, ami itt kint természetes.

Börtönlátogatás etikett

4/6 Börtönlátogatás etikett

A börtön egyik sajátossága, hogy nincs saját élettér – ezt az ott lakók önuralom által el is fogadják, ami komoly feszültségforrás, de ettől még a látogató ezt tiszteletben kell, hogy tartsa, hiszen a látogató nem azért megy oda, hogy büntessen.

Ő ott vendég, ehhez mérten kell viselkednie.

Azaz ne kukucskáljon be a cellába, mert ez nem állatkert vagy valóságshow.

A látogatónak a vele szemben elhaladónak becsülettel illik köszönni, hiszen a látogató a „kinti” etika szerint kell, hogy mérje az embert, nincs feljogosítva arra, hogy emberhez nem illő módon viselkedjen.

Hivatásos kérdezőknek ajánlanám figyelmébe, hogy nem szabad, hogy felvetődjön a kérdés: adott rab miért került oda.

Ez magánügy, attól a pillanattól fogva, hogy a bíróság ítéletet mondott a bűnös felett. Nem szabad, hogy az emberség luxus legyen annak okán, hogy valaki bűnös. 

Jogos a felháborodás a Facebookon?

5/6 Jogos a felháborodás a Facebookon?

A facebook oldalán lettem figyelmes egy képpárra, mely két szobát mutat be. Az egyik egy, a beteg gyermeküket kísérő szülőt elszállásoló szobát, a másik egy börtöncellát mutat be.

Előbbiért 3 000 Ft-ot kell fizetnie a szülőnek, annak ellenére, hogy a fal zománcfestékkel van festve, a vakolat vizes és omladozik, az ágy és ágynemű tragikus állapotban van. Utóbbi korszerű és tiszta.

Az emberek az államot hibáztatják, pedig nem feltétlenül az aktuális kormányzat a hibás. Úgy gondolom, hogy a rabokat – a társadalom érdekében – nem szabad magukra hagyni.

Kevés az a cella, ami ennyire jó állapotban van, és kevés az a kórházi szoba, ami ilyen rossz állapotban van. A kórházi ellátásra nincs sok pénz, de a civil összefogás sokat segíthet az állapotok javításán.

Újra beleestünk abba a gyarlóságba, hogy élvezettel és felháborodással mutatunk a problémára, kiélezzük, drámaivá teszünk egy helyzetet. Pedig tehetnénk is akár, jobbító céllal. A felháborodás tehát ilyen formában nem jogos.

Miért voltam kíváncsi a rabok életére?

6/6 Miért voltam kíváncsi a rabok életére?

Életemben kétszer voltam súlyos bűncselekmény áldozata, mint nő. Forrt bennem a bosszúvágy, az önbíráskodással kacérkodtam.

Segítséggel és az idő által begyógyultak a lélek sebei, és már tudom, hogy ha akkor engedek bosszúvágyamnak, ugyan olyan bűnössé váltam volna, mint az, aki ellenem követte el a bűnt.

Ekkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogyan lesz a jó emberből rossz, és hogyan lehet a rossz emberből jó.

Az emberben a jó és rossz is megtalálható, és a határvonal sokkal vékonyabb, mint azt gondolnánk…