Öngyilkosság és takarítás: 6 szeptemberi világnap, amiről tudnod kell

Írta: ,

Összegyűjtöttük, milyen világnapokkal vár az ősz első hónapja, és miért érdemes legalább egy kis elmélkedés erejéig „megünnepelned” őket.

Az öngyilkosság megelőzésének világnapja

1/6 Az öngyilkosság megelőzésének világnapja

A szeptember 10-i eseményt a Nemzetközi Öngyilkosság-megelőző Szervezet hívta életre az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) karöltve. 

Már több mint 40 ország csatlakozott a kezdeményezéshez – és igen nagy szó, hogy egy cél a politikán felülemelkedve ennyi helyen közös érdek. 
Az ekkorra időzített tudományos publikációk, konferenciák és közegészségügyi kampányok célja annak az elhagyatott, reményvesztett állapotnak a megakadályozása, mely akár végzetes cselekvésre is sarkallhat. 
Sokkoló adat, hogy világszerte naponta körülbelül 3 000-en vetnek véget önkezűleg az életüknek, tehát minden 40. másodpercben öngyilkos lesz egy ember.
Az elsősegélynyújtás világnapja

2/6 Az elsősegélynyújtás világnapja

Szeptember második szombatján, idén tehát 13-án tartják az elsősegélynyújtás világnapját.

Magyarországon hiába kötelező a jogosítvány megszerzéséhez egy ehhez kapcsolódó alapszintű vizsga, vészhelyzetben sajnos a legtöbben elbizonytalanodnak, mert nem bíznak eléggé a tudásukban
A világnap lényege, hogy felhívja rá a figyelmet, milyen könnyű életmentő információkhoz jutni, s alkalmazni őket. 
Szakértők szerint az életben maradási esélyek javulása mellett jelentősen csökkenne a betegek és a sérültek felépülési ideje, amennyiben az elsősegélynyújtás protokollja elterjedtebb lenne.
Az ózon világnapja

3/6 Az ózon világnapja

Szeptember 16-án a bolygónk légkörét körülölelő ózonrétegé a főszerep. Az ENSZ 1994. december 19-én, az 1987-es Montreali Egyezmény aláírásának évfordulóján kezdeményezte a világnap nyilvántartásba vételét. 

Ez az egyezmény szabályozza az ózonkárosító anyagokkal való bánásmódot. Ilyenkor tehát különösen érdemes végiggondolnod, milyen apró döntéseket hozol a környezet védelmében – vagy éppen ellene. 
Csakis az egyéni cselekvés szintjén lehet nagy változást elérni!
Takarítási világnap

4/6 Takarítási világnap

„Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon!” – hangzik a szeptember 18-i világnap jelmondata, melyet az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szorgalmazott. 

Nincs ennél jobb alkalom az őszi nagytakarításra, mellyel megszabadíthatod a lakást a nyáron összegyűlt kacatoktól, illetve megelőzheted, hogy a decemberi ünnepek előtt napokat kelljen egyhuzamban a házimunkára szánnod
Amennyiben tényleg csak perceid vannak a rámolásra, próbáld ki a zóna módszert – ezzel akár napi 10-15 perc ráfordítással is rendet tarthatsz, ha elég következetes vagy!
A gyermekek világnapja

5/6 A gyermekek világnapja

Gyereknap nemcsak májusban van, hanem szeptember 20-án is. Ráadásul a kicsik nagyon örülnek annak, ha az óvoda és az iskola kezdete után kapnak egy napot, ami róluk szól, amikor őket kényeztetik. 

A kezdeményezés azonban a mókán és a kacagáson kívül valami sokkal komolyabb témát is előtérbe helyez: a gyermekjogi kérdéseket. Ha teheted, adakozz ezen a jeles napon egy gyermekvédelmi szervezetnek, vagy pedig önkénteskedj!
A hála világnapja

6/6 A hála világnapja

Szeptember 21-e jeles alkalom: ilyenkor végre előtérbe kerül az a bizonyos szó, melyet a mindennapokban sajnos a kelleténél jóval ritkábban használunk. 
A tudatosan élő emberek a puszta létezésért sem felejtenek el köszönetet mondani – mások viszont talán azt sem veszik észre, ha igazi főnyeremény pottyan az ölükbe. 
Mi lenne, ha ezen az egy napon tényleg köszönetet mondanál mindenkinek, aki valaha is hozzájárult a fejlődésedhez? Sőt, ha azokért az eseményekért is hálát adnál a sorsnak, amelyekért akkor és ott eszedbe sem jutott mindez?
Válogatásunk erre a hónapra véget ért, októberben jövünk a következő résszel!