5 ember, aki nyom nélkül tűnt el a föld felszínéről: máig megoldatlan az ügyük

Írta: ,

Mintha a föld nyelte volna el őket – a rendőrségi statisztikák szerint az eltűnésekkel kapcsolatos bejelentések 35-40%-a pár órán belül megoldódik, azonban ahogy az idő halad előre, egyre kisebb az esély arra, hogy egy eltűnt személy épségben kerül elő, vagy valaha a nyomára akadjanak. Bár tudunk esetekről, amikor valaki évtizedekkel később került elő, vagy adott életjelet magáról, ezekről az emberekről a mai napig sem tudjuk, mi történhetett velük.

Dorothy Arnold Kép forrása: urbanghostsmedia.com

1/5 Dorothy Arnold

A Wikipedia egészen régi időkig visszamenően sorolja fel a rejtélyes, megoldatlan eltűnéseket. Akit a megoldatlan esetek érdekelnek, az jó eséllyel hallotta már Dorothy Arnold nevét. A 24 éves, jó módú, előkelő New York-i családból származó fiatal lány aktív társasági életet élt, sokak által ismert volt. A nevét azonban 1910. december 12. után kezdték el nagyon sokan emlegetni: Dorothy ezen a napon reggel azért indult el otthonról, hogy egy ruhát vásároljon magának. Később, délután még egy könyvesboltban látták, itt össze is futott egy ismerősével, akivel néhány szót váltottak, majd szemtanúk szerint a Central Parkon keresztül sétálva haladt tovább.

Haza azonban soha nem ért. 1911 februárjában a szülők kaptak egy képeslapot, amelyen csak annyi szerepelt: „I am safe.” (Biztonságban vagyok.) Az aláírás pedig: Dorothy.

Bár úgy gondolták, a kézírás valóban a lányuké lehet, ez sohasem bizonyosodott be, és bár az esettel kapcsolatban rengeteg pletyka látott napvilágot, tulajdonképpen soha nem derült ki, hogy mi lett Dorothy Arnold végzete.

Jim Sullivan Kép forrása: rollingstone.com

2/5 Jim Sullivan

Az amerikai dalszerző-énekes 1975. március 4-én autóval indult Los Angeles-i otthonából Nashville-be.

Másnap Új-Mexikóban, Santa Rosa-ban még bejelentkezett egy motelbe, bár abban már senki nem volt biztos, hogy valóban ott is töltötte-e az éjszakát. A kulcsot az ajtón belül, a zárban hagyta, egy kisboltban pedig látták vodkát vásárolni az éjszaka.

Másnap még szemtanúk látták, ahogy egy felhajtónál kiszáll az autójából, és elsétál onnan. A kocsiban a pénze, a ruhái, a gitárja és el nem adott lemezei is ott voltak – Sullivan soha többé nem tért vissza, és nem is került elő. A keresése során a környéken ugyan találtak egy holttestet, de a kiadott jelentés szerint ez nem az övé volt.

Hogy pontosan mi történt vele, és hová tűnhetett, nem derült ki, de a pletykák között még egészen vad elméletek is szárnyra kapta. Az egyik ilyen szerint Sullivannek kapcsolata volt a földönkívüliekkel, és ők vitték magukkal. A bizarr feltételezésnek az énekes kiadott lemezének címe jelenthetett táptalajt: U. F. O.

Kirsa Jensen Kép forrása: noted.co.nz

3/5 Kirsa Jensen

1983. szeptember 1.-jén az akkor 14 éves Kirsa Új-Zélandi otthonuktól nem messze, a parton lovagolt, ám nem érkezett vissza vacsoraidőre. A kétségbeesett család keresni kezdte, de a kislány soha többé nem került elő, csak a lovát találták a folyó parton kóborolva. Bár az eset nagy nyilvánosságot kapott, az ügyet sosem oldották meg, és a rendőrség is csak arra jutott, hogy a lányt valószínűleg meggyilkolták.

Kirsa esete így egyike a nagyon kevés megoldatlan új-zélandi gyilkosságoknak, és máig számos elmélet kering az ügyről. Az egyik gyanúsított, egy korábban már elítélt erőszaktevő néhány héttel Kirsa eltűnése után öngyilkos lett, de a rendőrség szerint több jel mutat arra, hogy nem ő tehető felelőssé Kirsa halálért.

1999-ben Ausztráliában egy férfi szintén elismerte a gyilkosságot, de később ez a vallomás is hamisnak bizonyult. 2012-ben munkások emberi csontokra bukkantak az eltűnés helyszínének közelében, de a vizsgálatok azt mutatták, hogy ezek egy idősebb személytől származnak. Hogy akkor Kirsa sorsa mi lett, az máig megoldatlan, a rendőrség mindenesetre nem zárta le az ügyet, és tovább nyomoznak.

Trevaline Evans Kép forrása: dailymail.co.uk

4/5 Trevaline Evans

1990. június 16-án, szombaton, néhány perccel délután háromnegyed egy előtt az akkor 52 éves Trevaline Evans egy cetlit hagyott régiségboltja ajtaján, amin az állt: „back in two minutes”, azaz két percen belül itt vagyok.

Egy közeli boltban látták almát és banánt venni, és mivel a boltban később találtak banánhéjat, azt gondolják, valóban visszajöhetett, bár ez megerősítést soha nem nyert. A bolt többé nem nyitott ki, és Evanst soha többé nem látta senki.

Bár a rendőrség több szálat is megvizsgált – 2011-ben az is felmerült, hogy Evans halálának köze lehet Robin Ligus sorozatgyilkoshoz, de ezt a lehetőséget 2012-ben, további vizsgálatok után elvetették – hogy pontosan mi is történt a nővel, soha nem sikerült megfejteni.

Larry Hillblom Kép forrása: celebritynetworth.com

5/5 Larry Hillblom

Az amerikai üzletember társalapítója volt a világszerte ismert csomagküldő vállalatnak, a DHL-nek, nem meglepő, hogy tetemes vagyonra tett szert. Hillblomnak a hobbijai is meglehetősen borsosak voltak: imádott például vintage kisrepülőkön utazni, ám 1995. május 21-én egy ilyen út során a gép lezuhant, és a fedélzeten lévők meghaltak – pontosabban, a pilóta és egy üzlettárs biztosan, az ő holttestüket ugyanis megtalálták a mentőcsapatok.

Hillblom azonban soha nem került elő. Az eset egyik érdekessége, hogy egy 1982-ben kelt végrendelet szerint Hillblom minden vagyonát egy egyetemre, az UCSF-re hagyja, kizárva a gyermekeit. Egy joghézag miatt viszont azok a gyerekek, akik 1982 után születtek, igényt tarthattak volna a vagyon egy részére.

Nem is csoda, hogy számos nő jelentkezett például Ázsiából, ahol Hillblom hosszabb ideig élt, azt állítva, hogy az üzletembertől született gyereke. Mivel Hillblom teste nem került elő, az igazságügyi szakértők megpróbáltak a házából DNS-t nyerni, ami bizonyíthatta volna az apaságot, de ekkor meglepő felfedezésre jutottak: a ház teljesen tisztára volt törölve, a mosdókagylókat savval mosták le, miden olyan holmit pedig, amit DNS-sel szolgálhatott volna (fogkefét, fésűt, stb.) a hátsó udvarban eltemetve találtak meg. Mintha csak a milliomos számított volna rá, hogy hamarosan halottnak nyilvánítják, és megjelennek az örökösök…