5 nő, akivel megtörtént a legrosszabb: ezt tették, mikor megjelent a vörös folt a nadrágjukon

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:
5 nő, akivel megtörtént a legrosszabb: ezt tették, mikor megjelent a vörös folt a nadrágjukon

Kép forrása: unsplash

Talán minden nő legrosszabb félelme, pedig életünk során legalább egyszer előfordul, hogy a menstruáció felkészületlenül talál bennünket. Ezekkel a nőkkel megtörtént a legrosszabb, amikor nyilvános helyen sikerült átvérezniük a ruhájukat, de a jó hír, hogy ma már nevetni tudnak az egészen – szóval talán a te félelmedet is enyhíti, hogy bármennyire kellemetlen is, túl lehet élni a dolgot.

Anyai példa Kép forrása: unsplash

A fiamat vittem úszni és a 11 éves lányom is velünk volt. Míg segítettem a gyereknek átöltözni, már éreztem, hogy valami nincs rendben, és ahogy becsobbant a vízbe, megkérdeztem a lányomat, hogy lát-e valamit a szoknyámon – ő pedig megerősített, hogy valóban egy nagy vérfolt van rajta.

Visszaültem és a pánikhullámok között megpróbáltam kitalálni, hogy mit csináljak, amikor észrevettem, hogy a lányom is figyel, figyeli, mit fogok most tenni. Ekkor rájöttem, hogy nem szeretném, ha az egész életét félelemben és szégyenben élné le. Ez olyasmi, ami időnként megtörténik egy nővel, nem lehet elkerülni. Úgyhogy a lehető legnyugodtabban felálltam, azt mondtam, hogy kimegyek a mosdóba, és megpróbálom lemosni a vért, majd így is tettem.

Kicseréltem a tamponomat, felhúztam a szoknyámat, kimostam a csapnál és megszárítottam a kézszárítónál, majd visszamentem, és nagyon jót beszélgettünk a lányommal a menstruációról, az ehhez kapcsolódó szégyenről, félelemről, és arról, hogy még ha kellemetlen is tud lenni egy ilyen helyzet, semmi esetre sem a világvége. (Ágnes, 41)

Véres metrós sztori Kép forrása: unsplash

Teljesen kiszámíthatatlan a ciklusom, de általában már felismerem az előjeleit, és tudom, ha jönni fog.

Egy nyári este azonban, amikor a metróra vártam, egyszer csak a semmiből érkezett, én meg álltam a kis ruhámban, és menthetetlenül éreztem, hogy a vörös csík megindul lefelé a lábamon.

Nem volt jobb ötletem, mint hogy szorosan összezárjam a lábaimat, így a foltot elkentem a combjaimon, és nem folyt le végig a lábamon, hogy mindenki lássa.

A metrón szerencsére találtam egy újságot, arra ültem rá, leszálláskor pedig villámgyors mozdulattal kaptam fel, hogy aztán az első kukába kihajítsam.

Örökkévalóságnak tűnt, míg az aluljáróból kiértem, de odakint szerencsére már sötét volt, így láthatatlanul haza tudtam iszkolni. (Juci, 42)

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!