Megszavaztuk: lista az 5 legviccesebb nevű magyar településsel. Egyetértesz?

Zabolai Margit
Írta: ,

Karakószörcsögről jött, Hirtelengöröngyösig ment… A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén, semmi közepén van, de a nagyon is valós magyar vidéken számos mókás nevű településnév valóban létezik is. De nem csak a nevük miatt szeretjük őket – elmondjuk, egy jópofa fotó mellett miért érdemes még ide látogatni!

A Zala folyó partján fekvő települést először 1262-ben említik, a mellette fekvő, nem kevésbé mókás nevű Pacsa, Tötös, Hazugd és Kerecseny falvakkal együtt honfoglaláskori települések.

Neve onnan származik, hogy Pókafát és Szepetket 1943-ban egyesítették.

Az apró kis település egyik érdekessége egy bioméhészet, ahol kiváló minőségű mézet kapni, de a környék a Balaton közelsége, a természeti adottságok és a jó borok miatt is vonzza a belföldön kirándulókat.

Táska község a Dél-Dunántúli régióban, Somogy megye nyugati részén a Balatontól délre helyezkedik el. Saját weboldala azt írja, a környék lápos, mocsaras, bokros- ligetes része kedvelt tartózkodási helye az apróvadaknak, a közeli erdőben pedig szarvasok, őzek és dámvadak tanyáznak.

A település a mai templomdomb köré épült, a községet először 1121-ben említik, mikor is a község mellett halászó helyeket kap a Balatonalmádi monostor.

A Balaton közelsége miatt az ökoturizmus, a horgászat, vadászat és lovaglás szerelmeseinek is érdemes felkeresnie a környéket.

A Szent Márton templom a nemzetközi Szent Márton zarándok útvonal egyik megállója, Öreghegy, Boróca és Aligvárom pedig egy-egy nevezetes pincesor Táskán, melyek szintén megérik a látogatást.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján