Magyarország legszebb költői/írói emlékházai

Raczky Júlia
Írta: ,
Magyarország legszebb költői/írói emlékházai

Aki szereti a magyar irodalmat, vagy éppen csak érdekli a közelmúlt történelme, annak mindenképpen értékes pillanatokat szerezhet egy-egy költőnk vagy írónk házának meglátogatása. Itt ugyanis az ember szembesülhet azzal, milyen helyen és körülmények között laktak azok, akiket mind tisztelünk, ugyanakkor meg is tekinthetjük a róluk szóló kisebb kiállítást. Ha kedvünk van, akár egy kisebb kirándulással is összeköthetjük ezt a programot, hiszen az emlékházak szebbnél szebb városokban találhatók.

Babits Mihály Emlékház – Esztergom Kép forrása: Wikipedia

Babits az egyik Dante-fordításáért kapott pénzt megforgatta a tőzsdén, aminek következtében nagyobb vagyonra tett szert.

Az összeget ennek az ingatlannak a kicsinosítására fordította 1924-ben, és innentől a nyarakat itt töltötték feleségével, Török Sophieval. Ugyanakkor számos Nyugat számot is itt szerkesztett a költő. A házat folyamatosan bővítették, ezért szinteltolódások keletkeztek benne.

Bent megtekinthető Babits írógépe és halotti maszkja, az igazi nevezetesség azonban az autogram-fal, melyet a kor híres alkotói, Babits barátai és kollégái írtak alá (például: Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Illyés Gyula).

Ha teheted, egyszer mindenképpen menj el ide, annak ellenére is, hogy igencsak messze van a fővárostól.

A vidéki falvak bája, jó levegő, és számos látványosság vár itt.

A Kölcsey Ház pedig méltó emléket állít Himnuszunk írójának, aki szinte egész életét végigbetegeskedte.

A kiállítás részeként olvasható a költő temetésén mondott beszéd Eötvös József tollából, melynek mély mondandója mindenkit elgondolkodtat: egy nép siratja meg azt, aki életét a népnek, és nem a családnak szentelte.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?