5 hazai gyógyfürdő hétvégi kiruccanásokra – Ha már most eleged van a rohanásból

Írta: ,

Elkezdődött az év, elkezdődött a hajtás, és hol vannak még a nyári szabadságok? Egy hétvégére azonban megéri elszökni valamelyik hazai gyógyfürdőbe, hogy a kellemes melegben pihend ki a téli fáradalmakat.

Igal Kép forrása: igal.hu

A somogyi kis települést gyógyfürdője teszi igazán vonzóvá, nem véletlen, hogy a szállodáknak is folyamatosan vannak itt vendégeik.

benti medencék mellett télen is használható a kültéri gyógymedence, valamint az élményfürdőnek is van kinti része, de ha te inkább a kellemes melegre vágysz, akkor vedd célba a fürdő szaunavilágot, ahol kiizzadhatod az összes bacilust és méreganyagot magadból.

Brigetio Gyógyfürdő Kép forrása: komthermal.hu

Komárom fürdője éppen átesett egy komolyabb részleges felújításon, így most tényleg érdemes meglátogatni.

A korábban átadott rönkszauna és szaunakert mellé most a beltéri szaunát is felújították, sőt a növekvő kereslet kielégítésére sószoba is épült, így télen tényleg különösen hasznos lehet felkeresni a fürdőt.

Kedden, csütörtökön és vasárnap ráadásul szaunaszeánszokat is tartanak itt, ami a fürdő szerint a fiatalok körében a legnépszerűbb.