Coco Chanel a maga idejében forradalmi, meghökkentő stílust képviselt. Divattervezőként tartják számon, de ettől több volt. Kilépett a bájos, gondoskodó, egyben képmutató nő szerepéből, és életmódjával arra sarkallta a tökéletes háziasszony szerepet nyűgként megélőket, hogy legyenek kicsit többek. Parfümje, a Chanel No.5 volt az első szintetikus parfüm, mely arra ösztönözte a többi divatházat is, hogy a nőt komplexen lássa. Innentől kezdve minden divatháznak külön parfümje volt.
Ezt a mondatot 1923-ban mondta, és valljuk be, van benne némi igazság. Az illat az a kicsi plusz, ami egyedivé tesz, beazonosíthatóvá, csábítóvá teszi a nőket. A mondat érdekessége, hogy a parfümöt tényleg viselni kell tudni, mint egy szép ruhát.
Coco nem divatot, hanem stílust teremtett a ,,kis fekete” ruhával, a többsoros fehér gyöngysorral és a fekete orrú cipővel. A divat elviseli a pávatollat is, ám a stílus más. Letisztult és egyszerű dolog. Emiatt kortalan.
A divat, a ruha egy kommunikációs eszköz. Az ember, a nő, azt tudatja környezetével, hogy jelenleg kicsoda, és hogy merre tart. A bensőjét, az abban rejlő lehetőséget mutatja meg – feltéve, ha jól használja ezt az eszközt.
A nőiesség része a tetszeni akarás. A férfiak – ahogyan általában az emberek – szeretik a szépséget, a harmóniát. Tökéletes szépség nincs, de harmóniára lehet – sőt kell – törekedni.
Elhanyagolni magunkat annyit tesz, hogy nem szeretjük magunkat. A képességeinkhez mért igényesség nem csak a tömegből emel ki, hanem tartást is ad. Kell, hogy erre időnk jusson.
Ez az élet két mozgatórugója. A munka sikere, a hasznosság érzése mindenkit jóérzéssel tölt el, és arra inspirál, hogy képességeihez mérten még többet, még jobban csináljon. A szerelemről pedig tudjuk, hogy a legjobbat hozza ki az emberből.
A szerelem olyan erős pozitív érzés, ami ragyogtatja az embert, teljesen mindegy, mennyi idős, milyen nemű. A szerelem energiaadó, ami által a lélek fiatal marad.