Az egyik legrosszabb dolog, amit anyaként a gyerekünkkel tehetünk, hogy teljesen feláldozzuk érte az életünket. Ebben őszintén hiszek, még akkor is, ha amikor lejön az ideje „önzőnek” lenni, néha engem is gyötör a bűntudat.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Anyaként – de valószínűleg szülőként is – a bűntudat szinte elkerülhetetlen. Remélem, hogy egy nap lesz majd egy generáció, akinek nem ez lesz a valósága, de a miénk egyelőre ez. Ami nekem segít, hogy ezzel kapcsolatban egyensúlyban maradjak, az az, hogy elképzelem, ahogyan 20 év múlva a gyerekem egy pszichológusnál ül, és elmeséli neki azt, ami miatt én a jelenben éppen bűntudatot érzek.
„Amikor két év fél éves voltam, az anyukám egy szombat reggel repülőre szállt, hogy ott lehessen a legjobb barátnője esküvőjén. Másnap délben visszajött, és én közben végig teljes biztonságban voltam az apukámmal.”
„Amikor óvodás voltam, az anyukám elvállalt egy feladatot egy kreatív projektben, amire nagyon büszke volt. Emiatt hetente egyszer egy órával később tudott csak értem jönni az óvodába, mint ahogyan egyébként szokott.”
Kötve hiszem, hogy bármelyik fentebbi helyzetből valós trauma származna, ami miatt a gyerekemnek majd tartós lelki károkkal kell küzdenie, vagy ami felnőtt korára negatív irányba mozdítaná a kapcsolatunkat.
A cikk folytatódik, lapozz!