Nőként, sokszor mi magunk vagyunk boldogságunk legnagyobb gátló tényezői. Másképp látjuk magunkat, mint a külvilág, miközben önmagában minden nő egyedi és megismételhetetlen. Folyamatos akadályokat állítunk fel az életünkben, miközben megfeledkezünk arról, hogy mennyi jó és szerethető van bennünk.
Rossz anya vagyok!
Régebben, a mi gyerekkorunkban valahogy nem volt divat az, hogy az anyukák naponta feltegyék maguknak a kérdést: „Vajon elég jó anya vagyok?” Manapság pedig mást se hallunk, minthogy nem vagyok elég jó anya, traumatizálom a gyerekemet, tudatosan nevelem, hogy megóvjam attól, amit én éltem át gyerekkoromban. Legtöbbször pedig pont ezek miatt a téves gondolatok miatt csúsznak félre a dolgok.
Márpedig aki szeretetben neveli a gyerekét, gondoskodik róla és a lehetőségeihez mérten mindent biztosít számára, az egész biztosan nem lehet rossz anya. Ezek a feltételezések szintén azért alakulhattak ki, mert az emberek egyre bizonytalanabbak önmagukban és kevés időt és energiát fordítottak az önismeretre.
Amíg egy ember nincs tisztában az értékeivel, addig mindig kevésnek fogja magát érezni a szerepköreiben. Egyetlen gyereknek sem egy tökéletes anyára van szüksége, hiszen emberi mivoltunkból adódóan, ilyen nem létezik. Számukra a legfontosabb, hogy szeretve legyenek és viszont szerethessenek.
Márpedig aki szeretetben neveli a gyerekét, gondoskodik róla és a lehetőségeihez mérten mindent biztosít számára, az egész biztosan nem lehet rossz anya. Ezek a feltételezések szintén azért alakulhattak ki, mert az emberek egyre bizonytalanabbak önmagukban és kevés időt és energiát fordítottak az önismeretre.
Amíg egy ember nincs tisztában az értékeivel, addig mindig kevésnek fogja magát érezni a szerepköreiben. Egyetlen gyereknek sem egy tökéletes anyára van szüksége, hiszen emberi mivoltunkból adódóan, ilyen nem létezik. Számukra a legfontosabb, hogy szeretve legyenek és viszont szerethessenek.