Gyógyulás anyai ágon: női transzgenerációs traumák oldási lehetőségei

Gina, mesélj nekünk arról, hogy tapasztalataid szerint hogyan hatnak ránk a transzgenerációs traumák, és hogyan kapcsolódnak ezek a nőiességhez, valamint a menstruációs ciklushoz!

Gina: A transzgenerációs traumák esetében különösen fontos a lelki tényezőket is vizsgálni, például a fogantatási nehézségeknél. Amikor az egészségügyi oldalon minden rendben van, de valami mégsem működik, érdemes elindulni a tudattalan működéseink feltárása felé. Ez lehet családállítás, hipnoterápia, a lényeg, hogy a tudattalanra fókuszáljunk, hiszen az életünk 90%-át ez hatja át, és csak 10% az, amit tudatosan irányítunk.

Gyakran találkozom olyan elakadásokkal, amelyek nem a saját traumáink közé sorolhatóak, hanem „örököltük” őket. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükség van egy olyan hozzáállásra, amely elfogadja, hogy létezik egy kollektív családi tudattalan. Ezzel az alapvetően materiális beállítottságú emberek nehezen tudnak azonosulni, de azt látom, hogy őket az élet sokszor kényszeríti (egészségügyi kihívások, betegségek formájában), hogy kezdjenek el másként nézni bizonyos dolgokat.

Nőknél a transzgenerációs, örökölt traumák gyakran fogantatási nehézségek, ciklus zavarok formájában jelentkeznek, de ide tartozhat az endometriózis vagy a fájdalmas menstruáció is. A mellproblémák (például ciszták vagy csomók, különösen a bal mellben, amely a gondoskodáshoz kötődik), a PCOS vagy az inzulinrezisztencia hátterében is állhatnak transzgenerációs tényezők, amelyek olyan rejtett érzésekben nyilvánulhatnak meg, mint a „nincs, aki kiálljon értem” vagy a „nem szabad léteznem”. Ezek addig ismétlődnek, amíg valaki fel nem oldja őket tudatosan, és amelyeknél szoktam javasolni, hogy a nők a lelki oldallal is foglalkozzanak.

Hogyan ismerhetjük fel a transzgenerációs traumák és betegségek közötti összefüggéseket? Milyen módszerekkel lehet ezeket tudatosítani?

Gina: Ez szerencsére nagyon egyszerű: gondoljuk végig, van-e olyan téma a családban, amiről nem beszélünk! Ha van, mi az, és miért nem beszélünk róla? Ki az, aki nem beszél róla, és engem hogyan érint az, hogy hallgatunk? Akik eljárnak családállításra, egy idő után önmaguk pszichológusaivá válnak, mert rájönnek, hogy ezek a „tiltott” témák valamilyen negatív érzést keltenek bennük. Ezért fontos, hogy időnként megálljunk, leüljünk egy nyugodt, biztonságos térben, ahol elgondolkodhatunk ezeken. Ha jó a kapcsolatunk a párunkkal, barátunkkal vagy akár a nagymamánkkal, akkor ők is segíthetnek nekünk a gondolatoknak, érzéseknek a feltárásában. Sokszor egy másik ember olyasmire világít rá, amit mi nem is vettünk észre, mert vakfolt volt számunkra. 

Olykor megesik, hogy egy idősebb rokon folyton ismételget valamit, amit talán eddig észre sem vettünk, mert mindig is így volt. Ilyenkor érdemes egy kis időt szánni arra, hogy igazán meghallgassuk, amit mond. Főzzünk egy teát, üljünk le mellé, tegyük félre a telefonunkat, hogy valóban rá tudjunk figyelni. Ez nemcsak a kapcsolatunkat mélyítheti el, hanem segíthet jobban megérteni azokat az érzelmi vagy mentális blokkokat, amelyeket a családi vonalon örököltünk. A kulcsszó itt a figyelem. Nyitottnak kell lennünk, be kell fogadnunk, amit mondanak nekünk, és ugyanez igaz a testünkre is. Meg kell bíznunk abban, hogy a testünk, az életünk, vagy akár az univerzum – hívhatjuk bárhogy – a megfelelő időben és módon adja meg nekünk azt a választ, amelyre szükségünk van. Lehet, hogy egészen más kérdést tettünk fel, vagy másképp vártuk a választ, de ha figyelünk, a múlt és az elődeink tapasztalatai segíthetnek a gyógyulásban. 

Úgy gondolom, hogy a kapcsolataink minősége is tükrözheti ezeket a traumákat, hogy kivel tudok, vagy éppen nem tudok megosztani bizonyos témákat. 

Gina: Igen, ez jelölője lehet annak, hogy valamilyen trauma vagy elakadás rejlik az adott kapcsolatban. Különösen az apai és anyai ágakra érdemes figyelni: vannak-e „titkok”, amelyekről nem beszélünk? A titkoknak ugyanis különösen erős hatásuk van akkor, ha trauma is kapcsolódik hozzájuk – Hellinger szerint ezek sokszoros erővel bírnak, sajnos negatív értelemben.

Érdemes ilyenkor külső segítséget kérni a számunkra szimpatikus formában – régen a női körök is erről szóltak, a nők egymásnak adtak teret a megosztásra. Egy férfivel, a társunkkal is érdemes mélyebb kapcsolódást, intim beszélgetéseket folytatni, amire a nő „hívja meg” általában a férfit. Azonban nem elvárható tőlük az állandó, mély lelki támogatás, mert az ő feladatuk inkább a biztonság megteremtése, de természetesen minden párkapcsolat más, így a női-férfi szerepek is változóak kapcsolaton belül. Inkább az a fontos, hogy találjunk rá arra, aki számunkra megfelelő, de ehhez először ideális társsá kell válnunk, nekünk magunknak. 

Vannak például kártyajátékok, amelyek segítenek elindítani ezeket a véleménycseréket, és amelyek bevezethetők egy párkapcsolatba is, ha van elég bizalom és nyitottság. Amikor merünk érzelmileg kitárulkozni, az nagyon megerősíti a kapcsolatot. 

Szerinted miért fontos megismernünk elődeink történetét? Hogyan járul hozzá a múlt megértése a gyógyuláshoz?

Gina: Ahogy a könyvem végén is írom, őseink mindig büszkék ránk, hiszen valamilyen formában tovább visszük mindazt, amik ők voltak. Nem kell különösebb erőfeszítést tennünk ahhoz, hogy „elég jók” legyünk, hiszen mi magunk vagyunk az élet folytatása. De, ha képesek vagyunk felismerni az erőforrásokat, amelyekért ők megszenvedtek, és beépíteni ezeket az életünkbe, valamint ha feloldjuk a múlt fájdalmait és ezeket erőforrássá alakítjuk, akkor a múlt ajándékká válik számunkra. Így semmi, amit ők átéltek, amiért ők megszenvedtek, nem volt hiábavaló és ez hihetetlenül felszabadító érzés, élmény tud lenni a teljes család számára.

Említetted Bert Hellingert, akinek a neve egybeforrt a családállítással. Ez a módszer világszerte elterjedt, de tudnál esetleg más technikákat is ajánlani az olvasóknak, amelyek segíthetnek a múltból eredő sebek gyógyításában?

Gina: Számos módszer létezik, amely kiegészítheti a családállítást, ha valaki ezt idegennek érzi, vagy nem talál megfelelő szakembert. Ilyen például a kineziológia, ha igazi specialistával dolgozunk, a meditáció, vagy a Theta Healing, amely segít átírni a régi, téves hitrendszereinket. A szomatodráma is kiváló módszer, amely hasonló a családállításhoz, de itt a szerveinkkel dolgozunk együtt. A pszichodráma, a hipnoterápia – amelyet minden pszichológus tanul –, szintén hatékony lehet, csakúgy, mint az asztrológia és a karma asztrológia.
Ha valaki szkeptikus, elmehet pszichológushoz, de ott általában tudatos szinten maradnak a dolgok. A tudat megérti, hogy „nincs velem semmi baj” és „azért érzem ezt, mert…”, de a tudatalatti, amely lehasításra került, továbbra is őrzi a problémákat, ha nem dolgozunk rajtuk. Az integrált pszichológusok viszont segíthetnek megnyitni az utat az alternatív technikák felé, amelyek egyúttal a tudatalattit is gyógyítják.

Hogy látod, Magyarországon mennyire nyitottak az emberek az alternatív lehetőségek iránt? Ismerek olyanokat, akik sajnos rossz szakemberhez kerültek, és emiatt teljesen elvesztették a hitüket ezekben a módszerekben.

Gina: Úgy látom, hogy lassan, de igen, kezdenek nyitni. Bár sokan még mindig ellenállnak, különösen, ha valami megfoghatatlanról van szó, amin ráadásul még dolgozni is kellene. Ez részben egyébként azért van, mert gyerekkorunktól kezdve azt tanítják, hogy csak az öt érzékünkre hagyatkozzunk, az intuíciót, a hatodik érzéket szinte teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Pedig gyerekként még sokan emlékeznek előző életeikre, képesek kapcsolódni a szellemvilághoz, és sokszor képzeletbeli barátaik vannak, akiket valójában ismernek régről.
A legnagyobb akadály azonban a félelem, az ismeretlentől való tartás. Akik nyitottabbak erre, és esélyt adnak ezeknek a módszereknek – továbbá megfelelő szakembert találnak – felismerik, hogy valóban működnek.
Úgy gondolom, hogy ha egyre többen ébredünk, akkor képesek leszünk egy magasabb tudatállapotba emelkedni, ami a világ javára válik majd, de ebben mindenkinek felelőssége a saját tudatszintjén fejlődni. 

Kicsit visszakanyarodva a nőiség témájára: tapasztalatod szerint az anyaság és a transzgenerációs traumák között van összefüggés? Hogyan hat a szülés és az anyává válás a lélekre?

Gina: Sok nőnél a szülés aktiválja a gondolatot: „nem akarom továbbadni a rossz dolgokat, amiket én kaptam”. Az anyaság az egyik legtermészetesebb dolog, ugyanakkor a legnagyobb kihívás is. Sok nő igyekszik elkerülni, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint a saját szülei, de ha ezek a minták nincsenek feldolgozva, akkor szándékuk ellenére vagy ugyanazt adják tovább, vagy épp ellenkezőleg, mindent megengednek a gyerekeiknek, hogy ne érezzék a bűntudatot.
Itt az önismeret kulcsfontosságú. Nem baj, ha valaki már felnőtt, amikor rájön, hogy dolgoznia kellene magán! Én is örülnék, ha az anyukám ezzel foglalkozna, de ő csak meghallgat, ami ettől a generációtól már önmagában is nagydolog. 

Az önmunkát egyszerűen nem lehet ráerőltetni másokra.

Gina: Nem szabad, és nem is lehet kényszeríteni. Az embereknek félelmeikből fakad a védekezésük: attól tartanak, hogy nem elég jók, vagy, hogy valamit rosszul csinálnak, csináltak. Ha visszanézünk a saját hibáinkra, akkor láthatjuk, hogy adott tudatállapotban, azokkal a körülményekkel a legjobbnak tűnő döntést hoztuk.

Én például nagyon sokáig attól féltem, hogy a munka mellett nem tudok jó anya lenni. Később kiderült, hogy anyukám is egyetemre járt, amikor megszülettem, és pár hónaposan sok időt töltöttem apával – anya nélkül. Ez nálunk családi minta volt: a nagymamám is így csinálta, és utána anyukám is. Mindez az én életemben úgy csapódott le, hogy amíg nem végeztem a tanulmányaimmal és nem stabilizáltam a munkámat, egyáltalán nem akartam gyereket vállalni. 

Szerinted a gyermekvállalás felszínre hozhat elfojtott traumákat?

Gina: Az anyaság nagyon mélyre tud ásni az ember lelkében, és sok mindent felszínre hozhat. Megváltoztatja a párkapcsolatot is, hiszen egy új lélek érkezik, és az ő karmája is hatással lesz a friss szülőkre. A transzgenerációs minták, a saját elakadásaink mind-mind felszínre kerülhetnek, jó dolgok és problémák egyaránt. Ha valaki dolgozott ezeken korábban, könnyebb dolga lehet, de ha valakinél az anyasággal kapcsolatos traumák eddig lappangtak a mélyben, akkor nehezebb időszakra számíthat. 

Mesélj egy kicsit arról, hogyan született meg Az Ötödik című könyved ötlete, és hogyan segíthet a transzgenerációs traumák feldolgozásában!

Gina: A könyvemben ötvöződik a saját női ágam története és az én személyes utam: párkapcsolati és anyasággal kapcsolatos félelmeim, valamint a nőiességemmel való küzdelmeim, és az, ahogyan a klienseimnek segítek ezekkel szembenézni. A legfőbb inspiráció onnan jött, hogy találtam olyan módszereket, amelyek nekem működtek, és ezt szerettem volna megosztani másokkal is.

Ez nem egy könnyed, romantikus olvasmány, hanem egy mély történet, amely új szemlélettel ajándékoz meg. Az utolsó oldal bezárásakor már egy új útra léphetünk – ha készen állunk rá. 

Nekem úgy tűnik, sokak számára a könyved egyfajta iránymutatóként szolgál. Gondoltál arra, hogy az olvasás ad majd extra lökést, ami elindítja az olvasókat az önismereti útjukon?

Gina: A visszajelzések alapján sokan hasonlóan éreznek, és úgy vélik, hogy az apró szinkronicitások, mint amilyenek az érzések, gondolatok, amiket a regényemtől kaptak, segíti őket a következő lépés megtételében. A könyvem ugyanakkor nem egy száraz önismereti útmutató, hanem egy hús-vér történet, amelynek részesévé válhat az olvasó és ez valóban inspirálólag hat sokakra.

Úgy látom, hogy a nők egyre inkább készen állnak arra, hogy válaszokat kapjanak, hogy felébresszék a női tudatosságukat. Szerintem erre ma hatalmas igény van. 

A regényedben megjelenő karakterek és történetszálak egyértelműen hordoznak feminista üzeneteket is. Ez tudatos döntés volt?

Gina: Igen, különösen a múltbeli idősíkokban jelenik meg ez a vonal, Katus karakterén keresztül. 1916-ban például még nem volt szavazati joga a nőknek, és ő is rengeteget küzdött ezzel belülről, valamint a környezete által egyaránt. Katus történetében az is megjelenik, hogy a tanulás és a munkavállalás milyen nehézségekkel járt egy nő számára akkoriban. Ő nem (vagy nem ilyen formában) akarta azt az akkoriban hétköznapinak számító életet, amit a többi lány: otthon maradni, fiatalon megházasodni és gyereket nevelni. Többre vágyott, és meg akarta próbálni, mire képes – az anyaságon túl.

A történetből pedig kiderül, hogy valóban sok mindenben tehetséges volt. Terveid szerint több regény is következik! Ezek valamilyen módon összekapcsolódnak majd, vagy mindegyik különálló történet lesz?

Gina: A következő könyvemben szintén fontos szerepet kap majd a nők helyzete és az, hogyan lehet ezen változtatni. Alapvetően az lesz közös a regényeimben, hogy mindegyik önismereti eszközöket ad majd át, izgalmas, fordulatos történetek formájában. 

Ezzel lezárult háromrészes interjúsorozatunk, amelyben Lazaridisz Georgina Sofiával beszélgettünk. Hálásak vagyunk az értékes gondolatokért, amelyeket megosztottál velünk a nőiességről, transzgenerációs traumákról, valamint a ciklusunkkal való kapcsolatunkról! Reméljük, hogy az olvasók is hasznos, inspiráló útravalóval gazdagodtak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok, és bízunk benne, hogy a jövőben is találkozhatunk Ginával – hasonlóan izgalmas témák kapcsán!