Szerelem / Szex

Nem szexeltem egy ideje és még élek – sőt, remekül megvagyok

Nem szexeltem egy ideje és még élek – sőt, remekül megvagyok

Pár hónap után úgy döntöttem, kihívást csinálok belőle

Mikor már három hónapja nem szexeltem, hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hamar eltelt egy negyed év és arra gondoltam, miért ne tartanék egy tudatosan szexmentes időszakot egy teljes évig? Volt olyan ismerősöm, aki a „No Shave November” után egy évig nem borotválkozott és olyan is, aki az alkoholmentes január után egy évig nem ivott, gondoltam én is megtehetem ez a szexszel.

Eddig nagyon jól megy

jelenleg tíz hónapnál tartok és kijelenthetem, hogy nem hiányzik. Lehet, hogy egy férfi már beleőrült volna, de én köszönöm, nagyon jól vagyok. Belevágtam egy tanfolyamba, amit régóta terveztem, jól haladok a céljaim megvalósításával és végre úgy érzem, sínen van az életem. Sok időt töltök a barátaimmal, nem unatkozom.

Mióta nincs rajtam sem érzelmi, sem egyéb – férfiakkal kapcsolatos – teljesítési kényszer, könnyebbnek és szabadabbnak érzem magam.

Néha azért hiányzik

Vannak pillanatok – meglepően ritkán – amikor rámtör a testiség hiánya, de a szexuális vágy részén én magam is tudok segíteni. Amit jobban hiányolok, az a szenvedélyes szexszel ellentétben inkább a gyengédség, az összebújás. Utóbbit ezentúl sokkal jobban fogom értékelni a jövőbeli párkapcsolataimban.

Sokat tanultam magamról

Ha valaki azt mondja még akár másfél évvel ezelőtt, hogy ki fogok bírni egy évet szex nélkül – és még jól is fogom magam érezni közben – biztosan őrültnek tartottam volna.

Jobban megismertem magam és megtudtam azt is, hogy képes vagyok erre, különösebb erőlködés nélkül. Emberileg sokat nőttem az elmúlt időszakban és ha letelik az egy év, sokkal magabiztosabb emberként nyitok majd a férfiak felé.

Oldalak: 1 2

1 hozzászólás

  • Avatar
    Maurer Balázs
    2021.02.01., 16:32

    Jaj. Egy ilyen cikkel sokkal többet elárul magáról hölgyem, mint gondolná, akár egy vacsorameghívásos beszélgetésen. Óvatosan a firkálással, mert van felelőssége és következménye is. Ne járassa már le magát.

    Válasz

Írj egy hozzászólást