Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Egy negyvenes nő végrendelkezése, aki először készült repülni életében

Felelős anyaként úgy gondolom, hogy ha Isten azt akarta volna, hogy az ember repüljön, teremtett volna neki szárnyakat.

VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd

Az anyaüzemmódban tevékenykedő nők életcélja ne a repkedés legyen, hanem az élethosszig tartó felelősség, a tudat, hogy gyereküknek igen sokáig szükségük van jelenlétükre. Sokáig így gondoltam, konkrétan a 43. életévemig. Ám, egy szép napon repülőre kellett szállnom, ami megváltoztatta az életemet, végleg.

Az indulás előtti este

Bepánikoltam és rövid szóbeli végrendeletet alkottam, kb. úgy, mintha másnap világégés lenne. Ez mondjuk a vikingek által be is volt ígérve: repülőjegyem arra a napra szólt, melyet őseik kikiáltottak a világ vége napjának. Izgalommal, és ájulás közeli állapotban néztem hát londoni utazásom kimenetelére az utolsó napokban. Amikor arra gondoltam, hogy talán a levegőben fog érni a vég, összerezzentem.

Sebtében szedtem össze a gondolataimat, és búcsúzáskor a szoba közepén állva, jó szónokként adtam elő gyerekeimnek végrendeletem, akik olyan értetlenül néztek rám a döbbenettől, mint ló a hamutartóra. Eközben én csak az Airport filmekre és a Langolierek az idő fogságában című filmre tudtam gondolni.

Fő a biztonság

Miután többször elképzeltem, hogy az időfalók a repülőgépet és vele együtt a lábfejemet is megkóstolták, latolgatni kezdtem esélyeimet. Próbáltam kilogikázni, hogy vajon a repülőgép melyik része a legbiztonságosabb. Reméltem, hogy nem a kerozin tartályon fogok ülni, hanem a fekete dobozon.

Mert ha egy ember eltűnik, és úgy vélik, hogy halott, nem keresik tovább, ám a fekete doboz megtalálásából mindig presztízskérdést csinál minden repülőgép üzemeltető cég. 

Alapvetően azt nem értem, hogy, ha a fekete doboz mindig szinte sértetlen, miért nem csinálják ebből az anyagból az egész repülőt.

Csak reméltem, hogy nem út közben ér majd a vég, mint a postalovakat…

via GIPHY

Végrendelkezés

„Fogtok majd találni a cuccaim között sok régi papírt és apróságot, amik még a nagyszüleimé voltak. Dobozoljátok be, ki ne dobjátok. Ott van a zongora tetején egy lakkozott szőlőtőke darab, az a nagyapámé volt, szögeljétek ki a falra, a feszület alá… mindig ott volt a helye a régi lakásban. A repjegyhez biztosítás is tartozik, abból fizessétek ki a banki tartozást, a többi pénzből pedig vegyetek földet, ne szórjátok el a pénzt.
Nagyanyátokat pedig szabadítsátok ki az urnatemetőből, és repülőgépből szórjátok ki… –

Miért pont repülőből? – hangzott a kérdés. – Azért, mert soha nem repült, így legalább fog. – válaszoltam. Mindent úgy csináljatok, ahogy mondtam, mert visszajövök még a túlvilágról is, azt pedig tudjátok, hogy milyen makacs vagyok, és meg fogom oldani a lehetetlent – visszatérek.”

A csomagolás

Mivel két napra volt kalibrálva londoni utazásom, csak eleinte bíbelődtem sokat a csomagolással. Aszerint szelektáltam, hogy olyan dolgot nem viszek magammal, melynek a gyerekeim hasznát veszik, ha netán a gravitáció erősebb, mint az emberi tudomány. Váltó zokni, váltóbugyi, gyógyszerek, iratok, egy Moupassant novellás kötet, és egy sanszgallér, ha szükség lenne rá, zuhanáskor.

Mivel gyerekeimnek megtiltottam halálom esetére a bőgést, mondván mindent megéltem életem folyamán amit lehetett és akartam, viszonylag nyugodt voltam. Körülbelül, mint nyúl a hurokban.

via GIPHY

A repülés csodája

A repülőn ülve már mindent mindegynek gondoltam, még imádkozni is elfelejtettem. Egy dolog érdekelt valójában: merre találom a hányásra alkalmas zacskót, melyről legendákat meséltek a repülést már megélt emberek. Zenét hallgattam és annyira kapaszkodtam az ülés karfájába, mintha a kitolási szakban lennék, szülés közben.

És ekkor jött a csoda: a gyorsulás. Azt hittem, hogy ez csak férfi perverzió, de úgy tűnik, immár az enyém is. Nem volt időm rémülni, csak élvezni a gyorsulást. Amikor vége volt a felszállásnak, majdnem elkiáltottam magam, hogy: még, még, még akarom! Belerepülni a vatta kinézetű felhőkbe, az összefüggő felhőkön átrepülni annyit tett: közelebb lenni Istenhez.

via GIPHY

Az út

Amikor egy kanyarnál eltűnik a horizont, vagy épp ellenkezőleg, magasabban van, mint a szemmagasság, az felfoghatatlan érzés. Eközben több tonna zúg, remeg az ember alatt. Ez az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya. Leonardo da Vinci-re és az ő repülés iránti vágyára gondoltam.

Fennkölt gondolataimat az sem zavarta meg, hogy a mellettem ülő idősebb hölgy, cipőjét levéve, lábát keresztbe rakta, pont az én orrom alá, retiküljéből pedig egy banánt kapott elő, és élvezettel, csámcsogva majszolta. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ez vajon a táskájában termett-e az elmúlt fél órában, vagy csak ólommal van leárnyékolva a retikül, ami miatt nem vették észre a vizsgálatnál a gyümölcsöt…

Kötelezővé tenném a repülés megtapasztalását mindenki számára. Jó, felszabadító érzés, amit sosem lehet feledni. Sőt, még a világvége is elmaradt, talán az érdeklődés hiánya miatt. Épségben értünk földet a repülő út végén. Igaznak tűnik a mondás: a szerelem csak egy pillanat műve. Szerelmes lettem a repülésbe…

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!