Életmód / Ezotéria

Milyen anyós a párod anyukája? Csillagjegyéből megtudhatod

Anyós

Kos

A Kos anyósok többnyire nyitottak, fiatalosak, ezért nem nehéz megtalálni velük a közös hangot. Azonban, mivel nagyon lendületesek és lobbanékonyak, hajlamosak lehetnek arra, hogy olyasmit mondjanak, amivel megbántanak, még ha nem is ez volt az eredeti céljuk. Jobb, ha az ilyesmit elereszted a füled mellett, akkor könnyen jó kapcsolatot alakíthatsz ki a párod anyukájával.

Bika

A Bika anyós hajlamos a ragaszkodásra, így nehezen ereszti el maga mellől a gyerekeit, és mivel a munkabírása szinte emberfeletti, nem egyszerű megfelelni az elvárásainak. Ugyanakkor képes toleráns lenni, és mindent meg lehet vele beszélni, a hazugságot és a mismásolást azonban rosszul viseli, ezért még mindig jobban jársz, ha nyíltan megbeszéled vele, hogy te egyszerűen más értékeket tartasz fontosnak.

Ikrek

Az Ikrek anyóson nehéz kiigazodni, mivel ellentmondásos személyiség, lehet, hogy az egyik pillanatban az egekbe magasztal, a következőben pedig azon kesereg, hogy a fia miért nem a gimis szerelmét vette inkább feleségül. A gyengéje azonban a társaság és a változatosság, így, ha szervezel vele néhány közös programot, könnyen a szívébe lophatod magadat.

Rák

A Rákok számára a legfontosabb a család, így valószínűleg téged is könnyen befogad egy Rák anyós, azt viszont nehezen viseli, ha ezentúl kisebb szerepet kell vállalnia a fia életében. Ez konfliktusokhoz vezethet, de ha szem előtt tartod, hogy csak jót akar, akkor könnyen megoldhatjátok ezeket a félreértéseket. Mivel csodálatos nagymamák válnak belőlük, az unokák érkezése valószínűleg minden addigi feszültséget elsimít.

Ha érdekel a többi csillagjegy is, lapozz a következő oldalra ide kattintva >>

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Oldalak: 1 2 3

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást