Sokakat aggaszt, hogy a mesterséges intelligencia, ami néhány kattintásra és ingyen végez el munkát, amin mások hónapokat dolgoznának, elveszi azt az egy dolgot, amihez igazán értenek. Én nem tartozom közéjük.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Nem mondom, hogy nem értem meg, miért aggasztja egyre több művészt és alkotót az, mit hoz számukra a jövő, amiben a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körben elérhetővé válik. Az AI már most képes rövid szöveges utasítások alapján pillanatok alatt képeket alkotni, zenét vagy szöveget írni, viccet mondani, de még arra is, hogy akár ismert színészek karakterét jelenítse meg szerepekben, amiket soha nem játszottak el.
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret hódít – legalábbis ezt szoktuk mondani. Pedig szerintem helyesebb lenne azt mondani, hogy egyre több helyen használjuk. Az AI ugyanis nem követel magának teret, nem hódít, nem uralkodik és nem is érez. Megtanulhat ugyan emberi érzelmeket imitálni, de soha nem fogja érezni magokat.
Talán le tudja írni egy vegyi képlettel, de soha nem lesz képes érezni az orgonák illatát, talán bizonyítani tudja a relativitáselméletet, de nem tudja, milyen, amikor egy síró kisgyerek a karjainkban nyugszik meg, és megáll egy pillanatra a világ, és talán számos cikkből össze tudja rakni a kémiáját, soha nem fogja megtapasztalni a szerelmet, és azt sem, mennyire fáj, amikor összetörik a szívünk.
A mesterséges intelligencia a nagy egészet nézi, képes lesz megtanulni és megérteni olyan adathalmazokból felépített összefüggéseket, amiket én soha nem tudnék befogadni sem. De ami a mesterséges intelligencia ereje, éppen abban rejlik a hiányossága is: az érzelmek nélkül, az elmúlás bizonyosságától való szorongás, a küldetéskeresés, a sebezhetőség és az esendőség nélkül éppen az vész el, ami a művészetet halhatatlanná teszi.
A mesterséges intelligencia számára nincs semminek tétje: a világ leírható, megismerhető és kategorizálható, és ami mégsem az, az nem érdemes a megtanulásra.
Talán amióta tudatra ébredtünk, foglalkoztatja az emberiséget a kérdés, hogy mi tesz bennünket azzá, akik vagyunk. Lényünk egy része leírható genetikával, öröklött tulajdonságokkal, tanult viselkedésmintákkal, melyek pályája behuzalozódott idegpályáinkba. És mégis van egy részünk, amit nem tudunk megmagyarázni. Valami, ami csak mi vagyunk, ami miatt mindegy, mekkora arányban osztoznak ugyanazon a génkészleten, és mennyire hasonló hatások érték őket, soha nem lesz egyforma két ember. Van bennünk valami, ami csak a miénk, és az a közös bennünk, hogy mindnyájan különbözünk.
Van, aki ezt személyiségnek nevezni, van, aki léleknek, de az biztos, hogy nem bontható le nullákra és egyesekre. Csak egyetlen dolog van, ami ablakot nyithat rá, és az a művészet: a versek, az irodalom, a zene, a tánc, az ének vagy a vizualitás.
Író vagyok. A mesterséges intelligencia a közeli jövőben biztosan nagyon sok területre lesz hatással az életemre, és sokféleképpen formálja át a munkámat. De elvenni nem fogja azt, ahogyan a művészet halálát sem hozhatja el. Hiszek ebben, hiszen ha nem hinnék, az emberiségben veszíteném el a hitemet.
Nyitókép: lechatnoir/istockphoto.com
Mit esznek a legegészségesebb népek? Az ízek és az élet élvezetének művészete
