Bár sokszor mondjuk, hogy átérezzük, mit élhet át az, akinek egy szerette súlyos betegségben szenved, mégsem tudhatjuk pontosan, milyen érzés ez valójában. Igazán még az sem tudja felfogni, aki érintett benne. Sem az édesanya, aki gyermekének légzését figyeli minden percben, sem a mellrákkal küzdő nő. De idővel rájönnek, hogy minden hozzáállás kérdése, és hogy a gyógyulásban nagy szerepe van az őszinte segítségnek és a szeretetnek.
Szinte egyik napról a másikra történt minden. Az akkor még óvodás Bercinek (9) fájt a feje, és hőemelkedése volt, ezért az édesanyja úgy döntött, hogy másnap elviszi orvoshoz. Előtte délelőtt egy kicsit vérzett a kisfiú orra, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Az orvos aztán megvizsgálta, egy kicsit nagyobbnak találta a máját és a lépét, ezért elküldte vérvételre, ahol kiderült, hogy Berci súlyos betegségben szenved. „Az egész azért volt ijesztő, mert a fiam még sosem volt beteg. Később tudtam meg, hogy a hőemelkedés, az orrvérzés mind Berci súlyos betegségének a tünete volt – mondta Rózsa Magdolna, a kisfiú édesanyja.
– A kórházban megállapították, hogy nagyon magas a fehérvérsejtszáma, negyvenezer helyett ötszázezer. Az orvos szerint csoda, hogy nem kapott stroke-ot, vagy nem állt le valamelyik szerve. Másnapra Berci besárgult, és felfújódott, mint egy nagy lufi. Borzasztó érzés volt így látni a fiamat, de legalább nem az oviban vagy az utcán esett össze. Hála az égnek, a háziorvosunk azonnal felismerte a tüneteket, és a megfelelő helyre küldött minket. De én még annyira nem voltam képben ezzel az egésszel, hogy mikor az orvos közölte a diagnózist, hogy a kisfiam leukémiás, fel sem fogtam igazán. Aztán kifejtették, hogy a csontvelő rákos megbetegedéséről van szó. Ekkor azt hittem, menten elájulok! Abban a pillanatban rengeteg szörnyű gondolat kavargott a fejemben. Plakátok kopasz, szomorú gyerekekről, a hírekről és emlékekről, amelyek szerint a rákban csak meghalni lehet. De ma már az egészről zokogás és remegés nélkül tudok beszélni, mert az ember igenis megerősödik idővel, ha a gyereke betegségével kell szembenéznie.”
Hogyan mondjuk el a gyereknek?
Bármennyire is erősnek érzi magát a szülő, és gondolja úgy, hogy minden problémával képes megbirkózni, tudatosítania kell magában, hogy nincs egyedül, és a körülötte élők is szeretnék tudni, mi a baj, miként tudnak segíteni, és főként hogyan tudnak még több szeretetet nyújtani.
– Ügyelnünk kell arra, hogy a gyerekek nagyon különböznek a felnőttektől abban, hogy az információk miként csapódnak le bennük – magyarázza Lacsán Katalin klinikai szakpszichológus. – A diagnózis, illetve a várható kezelések megbeszélésekor érdemes szem előtt tartanunk, hogy a gyermekek milyen életkori sajátosságokkal rendelkeznek, és milyen kapcsolatban vannak a megbetegedett hozzátartozóval. Más ugyanis egy közeli, anya-gyermek kapcsolat, mint egy távol élő, ritkán látott nagyszülővel fenntartott.
A teljes cikket a Családi Lap 2016 januári számában olvashatod el!Szerző: Fillinger G. Dóra