Ha fájdalom, negatív benyomás, szomorúság vagy veszteség ér, természetes reakció a düh és a harag. A dühből fakadó érzelmek megtagadása ugyanúgy egészségtelen, mint az, ha a harag megmarad, és feldolgozás vagy levezetés nélkül pusztít tovább a pszichében.
2/3 A haragtartás pszichológiája
Aki állandóan mérges, haragszik másokra és a világra, annak a viselkedése is ellenséges és negatív a környezetével szemben. Ez értelemszerűen rossz benyomást kelt az emberekben. Ha a düh kiváltója egy adott személy, a harag gyűlöletbe és bosszúszomjba fordul. A haragtartó ellenségként észleli azt, akire dühös, és szélsőséges esetben paranoiddá is válhat a viselkedése.
Aki bosszúra vágyik, mindig igazolást keres a haragjának okára, önmagát félreértett áldozatként és erkölcsileg sértettként tünteti fel.
Pszichológusok és viselkedéskutatók szerint a harag természetes és elkerülhetetlen válasz a negatív történésekre, de a tartós haragtartás és bosszúvágy már egyenes út a frusztrációhoz és a stresszhez.
Ha valaki felmérgesedik és dühös, az lehet racionális és helyénvaló, de a konstans harag és bosszúvágy irracionális és helytelen. A valóságos vagy kreált ellenségnek jóval kevésbé árt, szemben azzal, aki a haragot táplálja. Az emberek legtöbbször inkább dühösek lesznek, minthogy fájdalmat kelljen érezniük. Ez egy védekező mechanizmus az agy részéről, mintegy elterelés, ami arra irányul, hogy ne a fájdalmunkra koncentráljunk, hanem arra, hogy miként álljunk bosszút azon, aki azt okozta.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!