Szerelem / Párkapcsolat / Szex

10 meglepő tény a péniszről

Szinte nincs olyan 40 év alatti nő, aki ne kapott volna már kéretlenül pénisz-fotót egy „udvarlótól”, pedig köztudott, hogy ez a nőkből éppen ellenkező reakciót vált ki, mint amire a küldő számít. A hím szaporítószerv egy érdekes és mondhatni ősi szerkezet, ami elengedhetetlen a fajfenntartáshoz és remekül működik több millió éve. Könnyen „aktiválódik”, de – ahogy a mondás tartja – még a világ legjobb színésze sem tud erekciót színlelni. Nézzünk tíz meglepő tényt az emberi péniszről. 

1. Már a babáknak is van erekciója

Bármilyen hihetetlennek is hangzik, nem ritka, hogy egy fiú csecsemő erekcióval jön világra, az urak tehát már születésüktől fogva „készen állnak”. Sőt, előfordul, hogy már az ultrahangon is észrevehető ez a jelenség. Egy 1991-es kutatás szerint a magzatnak legtöbbször mély álom során van erekciója. 

2. A pénisz kétszer olyan hosszú, mint gondolnánk

Sok úriember vigaszt találhat abban a tényben, hogy büszkesége valójában sokkal hosszabb, mint hinné. Szerszáma méretének ugyanis körülbelül a fele található a teste belsejében, szép bumeráng alakban ágyazódva a lágyékába. 

3. Nincs összefüggés a kéz-láb és a pénisz mérete között

Mivel ránézésre lehetetlen megmondani egy férfiról, milyen méretekkel rendelkezik, a nők évezredek óta próbálnak egyéb testi adottságaik alapján tippelni erre. Sajnáljuk, hölgyeim, de sem a magasság, sem az illető kéz- és lábmérete nincs összefüggésben a pénisze méretével, így előbbiekből felesleges bármilyen következtetést levonni. 

4. A „reggeli sátor” misztériuma

A legtöbb férfinek 3-5 erekciója van egy éjszaka folyamán. Hogy pontosan miért is ébrednek sokszor reggeli merevedéssel, egyelőre nem tudjuk, egyes tudósok szerint azért, hogy megelőzzék az ágyba vizelést, merevedéssel ugyanis nem lehet vizelni.

Mindenesetre ha egy férfi – éber állapotban – impotens, azonban alvás közben van merevedése, akkor egyértelmű, hogy problémája nem fizikai, hanem lelki eredetű.

5. A „halál erekció” létezik

Ez nem legenda, a végső erekció igenis létezik. A férfiak fantasztikus lények, hiszen nemcsak születés előtt, de még a halál után is képesek erekcióra! Ez legtöbbször az akasztásos halál utáni pillanatokban fordul elő, de nem kizárólagosan. 

6. A pénisz eltörhet

Azt mindenki tudja, hogy a péniszben nincsenek csontok, ami egyébként elég ritka az emlősöknél. Ennek ellenére a szerszám el tud törni, még akkor is, ha ez meglehetősen ritka jelenség. Legtöbbször heves szex közben fordul elő – amikor a hölgy van fölül – de olyan esetet is jegyeztek már, ahol az illető erektált állapotban esett ki az ágyból, pont a péniszére. Jó hír, hogy gyors orvosi kezelés esetén teljes gyógyulásra lehet számítani. 

7. A férfiak nem képesek tudatosan irányítani az ejakulációt

A legtöbb úriembernek nagyon csekély uralma van afölött, hogy mikor élvez el és ez főleg azért van, mert ez nem az agyban dől el, hanem a gerincben. Persze ha érzi az illető, hogy közel az ejakuláció, késleltetheti azzal, hogy másra gondol, vagy egy ideig nem mozog, de a dolog fő mozgatórugója a gerincben található. 

AllaSerebrina/depositphotos.com

8. Minden irányba mutathat

Az izgalmi állapotban levő pénisz gyakorlatilag bármely irányba mutathat: egyenesen előre, jobbra-balra, fel vagy le, és ebben semmi természetellenes nincs. Ha tehát volt már dolgod olyan szerszámmal, ami véleményed szerint furcsán állt, nyugodj meg, mert minden irány teljesen normális, sőt, kifejezetten ritka az egyenes pénisz. 

9. A „vér- és húspénisz” valós dolog

Van olyan férfi, akinek nyugalmi állapotban nem túl nagy a szerszáma, de erektált állapotban igencsak megnő a péniszmérete, míg másoknak alig változtatja meg méretét az izgalmi állapot. Előbbit a köznyelv „vér-pénisznek”, utóbbi „hús-pénisznek” nevezi. Ennek a jelenségnek a szexben nincs jelentősége.

10. A maszturbálás nincs összefüggésben a férfi látásával

Sok szülő próbálja úgy leszoktatni gyermekét az önkielégítésről, hogy azt mondja neki, a túl sok maszturbálástól megvakul. Ez természetesen nincs így, sőt, az önkielégítés – amennyiben az illető nem viszi kényszeresen túlzásba – kifejezetten egészséges dolog.