Manapság egyre ritkábbak azok a kapcsolatok, amik egy életre köttettek. De vajon mi a titkuk ezeknek a házaspároknak? Hogy lehet, hogy több, mint 20 év után is igazán szerelmesek egymásba?
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/4 Anita, 37 éve házastársa Péternek
„Mai fejjel visszatekintve nagyon fiatalon házasodtunk össze, de néhány évtizeddel ezelőtt még nem is volt kérdés, hogy ez a járható út, szinte mindenki úgy döntött, ahogy mi. Igazából ma sem csinálnám vissza, hiszen született három csodálatos gyermekünk, és velük úgy elrepült ez a néhány évtized, hogy szinte észre sem vettük. Hogy pontosan mi ragasztotta össze a házasságunkat, azt nem tudom, de van néhány bevált praktikánk – ilyen például az, hogy szinte minden évben megyünk külön-külön is pihenni, barátokkal, barátnőkkel, vagy éppen a szülőkkel.
Emellett nem tudom, mennyit segített, de a közös kasszán túl mindkettőnknek van saját számlája is. Ez talán sokaknak furcsa, főleg, hogy itt említem, de szerintem sok vitától megkíméltük magunkat pusztán azzal, hogy nem kellett minden kiadással elszámolnunk. Nekem pl. sokszor jól esett „csak úgy”, különösebb indoklás nélkül vásárolni magamnak valamit, de egyszer a férjem is beállított egy robogóval, én pedig egy szót sem szólhattam, hiszen külön spórolta össze magának a rávalót.”
„Egyszer olvastam egy idézetet, ami arról szólt, hogy nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életedet, hanem az, aki nélkül nem. Nos, ez ránk teljes mértékben igaz. Ha valakivel leélsz tíz, húsz, vagy akár harminc évet, akkor annyira az életed részévé válik, hogy elképzelni sem tudod, miként működhetne nélküle egy átlagos hétköznap. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak nézeteltéréseink, de ezek sosem voltak olyan komolyak, hogy akár csak szóba került volna a válás köztünk.
Valahogy természetesnek és magától értetődőnek tűnt és tűnik, hogy mi egy csapat vagyunk, és ezen nem is szeretnénk változtatni. Sosem kérdőjeleztük meg az egységességünket, minden problémánál az volt az alapvető kiindulási pont, hogy együtt fogjuk megoldani.
Ez a hozzáállás biztosan sokat segített átlendülni a mélypontokon, hullámvölgyeken. Ezen felül, ha konkrétumot kell megemlítenem, akkor szerintem az a kulcs, hogy nem voltunk állandóan együtt. Még itthon, nyugdíjasként is sokszor külön programot szervezünk, így nem megyünk a másik agyára ennyi idő után sem.”
„Lehet, hogy ezzel nem lopom be magamat az emberek szívébe, de szerintem a mi kapcsolatunk azért tart ilyen régóta és ilyen minőségben, mert nem alapítottunk családot. Ez manapság egyre elfogadottabb, de 10-15 éve, amikor nálunk szóba jöhetett volna a gyermekáldás, még igencsak ferdén néztek ránk. Én szeretem a gyerekeket, de kiskorom óta tudtam, hogy nem szeretnék saját családot. Sokan mondják, hogy később majd megbánom, de én egyenesen imádom az életünket.
Sokkal több pénzünk marad magunkra, és tulajdonképpen ugyanazt a kötetlen életet éljük, mint huszonévesen, csak nagyobb az egzisztenciánk és jobbak a körülményeink.
Sok elrettentő példát láttam a környezetemben, olyan párokat, akiknek éppen a gyermek érkezése után ment tönkre a kapcsolatuk. Persze nem mások miatt döntöttünk így, hanem mert egyszerűen így akartunk élni. Szerintem egy fontos dolog van hosszútávon, és ez a minőségi idő, amit nyilván sokkal könnyebb kivitelezni, ha csak egymáshoz kell alkalmazkodnunk.”
„Azt hiszem, a mi kapcsolatunk két okból kifolyólag ilyen stabil már régóta: közösek a céljaink, és nagyon hasonlítunk. Az egész életünket úgy építettük fel, hogy közösen terveztünk, dolgoztunk és kiviteleztünk, mindig egymásra támaszkodtunk. Nem volt nehéz ilyen célokat találni, hiszen nagyon hasonló a felfogásunk, a lelki világunk, egyazon dolgokat tartunk fontosnak. Egyedül a vérmérsékletünk az, ami különbözik, én kicsit higgadtabb vagyok, ő lobbanékonyabb, nekünk ebből származtak időnként nézetletéréseink. Azért ezeket is sikerült gyorsan rendezni, mert egyikünk sem haragtartó és nem is igazán vagyunk a konfliktusok hívei.
Összevetve nekünk igazán komoly praktikánk nincs, egyszerűen jól összepasszolunk. Ha valamit mégis ki kell emelnem, akkor az a kommunikáció. Tudom, hogy nem minden férfival olyan könnyű beszélgetni az érzelmekről, kapcsolatokról, de érdemes próbálkozni. Nálunk még ma is derülnek ki ezeréves sértődések, amik pontosan azért születtek, mert egyszer-egyszer nem beszéltünk meg bizonyos sérelmeket.”
