Hét éve élek a mostani lakásomban. Ebből hatot már a kislányommal közösen töltöttem itt. Mint a legtöbb otthonban, nálunk is millió dolog halmozódott fel az évek során a szekrényekben és a sarkokban, ezért ezt az évet azzal az elhatározással kezdtem, hogy végre tényleg mindent átválogatok és rendbe teszek. És nem is sejtettem, hogy ez a feladat milyen lélekemelő útra visz.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Alapvetően szeretem az otthonunkat, ami apró, de a mi ízlésünket, személyiségünket tükrözi, és a saját életritmusunkra van berendezve. Mivel szeretem, nem nehéz rendben tartani sem. Az igazság az, hogy míg a felszínen általában tisztaság van, a szekrények mélyén, a fürdőszoba feletti galériatárolón vagy éppen az ágy alatt olyan dolgok fogták a port, amiknek sokszor már a létezéséről is megfeledkeztem – vagy olyanok, amiknek a létezéséről nagyon is tudtam, csak éppen fogalmam sem volt, hová pakoltam el őket.
Éppen ezért még 2024 decemberében megfogadtam, hogy itt az ideje a változásnak, és minden egyes szegletén végigmegyek a lakásnak, hogy az eldugott sarkokban, tároló dobozokban és az utolsó szekrényben is rendet tegyek. Hogy ez nemcsak a rendnek, de a lelkemnek is mennyire jót tett, az engem is meglepett.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy – bár nyilván mindenki máshogy működik – nekem sokat segített, hogy nem egyszerre próbáltam az egész lakást kitakarítani, és azt hiszem, a legtöbbeknek ez a módszer fog beválni.
Végiggondolni, hogy mennyi terület van, hány fiók, hány szekrény, hány irattartó doboz, amit át kellene nézni, válogatni és rendszerezni, már önmagában is elég ijesztő ahhoz, hogy totálisan bénulttá tegye az embert, és minden cselekedetet megakadályozzon.
Éppen ezért én egy listát készítettem azokról a területekről, ahol rendet akarok tenni, és szántam időt arra, hogy megbeszéljem magammal: mindez nem egy nap, egy hét, de valószínűleg még csak nem is egy hónap alatt fog megtörténni, de minden apró lépés, amit a cél felé teszek, számítani fog.
A cikk folytatódik, lapozz!