Életmód / Receptek / Táplálkozás

Így lesz tökéletes a forralt bor – útmutató kezdőknek

Mit adtak nekünk a rómaiak? Hát, többet között a forralt bort, ők voltak ugyanis az elsők, akik a második században, a hideg ellen védekezve felhevítették a szőlőből készült nedűt. A középkorban terjedt el a gyakorlat, hogy a borhoz fűszereket, gyógynövényeket főzzenek, mi pedig most annak jártunk utána, hogyan lesz tökéletes a karácsonytól immár elválaszthatatlanná vált ital.

1. Milyen borból készüljön?

A főzéshez használt borokra vonatkozó szabály a forralt borra is igaz: természetesen nem kell a legdrágább palack tartalmát a lábasba zubogtatnod, de az a bor, amit önmagában nem innál meg, forralt bornak sem lesz jó.

Válassz egy megfizethető, de korrekt minőségű bort: ma már nem számít tabunak fehérből készíteni, de a klasszikus forralt bor vörös borból készül.

Érdemes figyelembe venni a bor fajtáját, mert ez befolyásolhatja az ízesítést: egy karakteres, fűszeres borhoz kevesebb fűszer kell, míg az édes borok nyilván kevesebb édesítést kívánnak meg. A klasszikus forralt borhoz alapvetően a testesebb, karcosabb vörös borokat szoktál ajánlani, de itt persze lehet kicsit igazítani a receptet a saját ízlésedhez: ha erősebb italt szeretnél, adhatsz hozzá egy-két kupica brandy-t, ha lágyabbat, akkor hígíthatod vízzel a forralt bort.

Így lesz tökéletes a forralt bor – útmutató kezdőknekKép forrása: kshavratskaya/depositphotos.com

2. Kell bele cukor?

A forralt bort jellemzően édesítik valamivel, bár ez megint csak ízlés dolga, de általában ahány deciliter borból készül az ital, annál eggyel kevesebb kanál cukrot szoktak belekeverni – megint csak figyelembe véve, hogy milyen bort szeretnél, illetve hogy az alapul szolgáló bor mennyire édes. Ha még téliesebb italt készítenél, akkor cukor helyett használhatsz mézet is, hasonló arányban.

3. Mi a helyzet a fűszerekkel?

A forralt bor legklasszikusabb fűszerei a fahéj és a szegfűszeg, emellett pedig különböző gyümölcsöket, jellemzően almát és narancsot használnak az ízesítéshez. Utóbbinak az italba facsarhatod a levét, belereszelheted a héját, de akár egész karika gyümölcsöket is tehetsz a fazékba – bár sokan úgy vélik, hogy ha gyümölcslé is kerül bele, akkor az technikailag már inkább puncs, és nem forralt bor, de hát a lényeg az, hogy finom legyen az ital, nem az, hogy milyen címkét lehet ráragasztani.

Érdemes még a gyömbérrel és a szerecsendióval kísérletezni, sőt ha kifejezetten kedveled a pikáns ízeket, egy nagyon kevés frissen őrölt borssal is kiemelheted a forralt bor ízeit.

A potenciális ízfokozók között szerepelhet még a kardamom, az ánizs és a vanília is, és van, aki egy marék mazsolát vagy mandulát is hint az italba.

Olvastad már?  Biodinamikus borok a láthatáron: úri módi, vagy ez a jövő?

Ha nem ragaszkodsz a klasszikus változathoz, svéd mintára felöntheted a kész forralt bort egy kevés tejjel, vagy már a tűzről levéve keverhetsz hozzá néhány felvert tojássárgáját is, amitől sűrűbb, likőrszerű lesz az állaga.

4. Meddig kell főzni?

A forralt bort az édesítővel és a fűszerekkel együtt körülbelül 20 percig kell melegíteni, de a nevével ellentétben nem tanácsos forralni – a szakértők szerint az a legjobb, ha 60-70 fok fölé nem emelkedik az ital hőmérséklete, az alkohol ugyanis alacsonyabb fokon kezd párologni, mint a víz, vagyis ha a forralt bor ténylegesen felforr, akkor az alkoholtartalma elvész. Ha citrusféléket is használsz az ízesítéshez, akkor azokat csak az utolsó pár percben add az italhoz, mert ezek aromáját is könnyen tönkreteszi a túl hosszú hevítés.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást