Még manapság sem általánosan elfogadott tény, hogy a lelki gondok testi betegségeket okoznak, holott már számtalan kutatás alátámasztotta ezt. Sőt, végeztek olyan felméréseket, amik konkrétan bebizonyították, hogy melyik lelki teher, milyen fizikai betegséget generál hosszútávon. Azonban az még igencsak távolinak tűnik, hogy az orvosunk megkérdezze: „És ön szerint milyen lelki problémákra vezethető vissza mindez?” Úgy tűnik, még egy jó ideig be kell érnünk az önelemzéssel.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/4 Halál
Érthető módon a halál áll trauma-listánk élén. Manapság jóformán tabutémának számít a földi létből való eltávozás, holott ez olyasmi, amit senki sem fog megúszni. Korábban a halál sokkal inkább a hétköznapok része volt, elegendő csak a halotti torra gondolni, vagy a sírok rendszeres gondozására. Mostanság próbálunk úgy tenni, mintha az öregedés és a halál nem is létezne, így viszont nagyon nehéz teljes valójában feldolgozni egy szerettünk elvesztését. Szinte nincs olyan ember, akit ne viselne meg az elhunyt családtag hiánya, és ne lenne valami miatt bűntudata vele kapcsolatosan: egy elmaradt bocsánatkérés, egy elmaradt segítségnyújtás…
Az önmarcangolás súlyosságától függően kiváló alapot biztosít a későbbi, fizikai betegségek megjelenéséhez. Emellett, ha valóban közeli hozzátartozóról van szó, esetleg életed szerelméről, akkor az ugyancsak a betegségek melegágya lehet. Ilyen esetekben a hiányérzet különösen erős.
Gyökeresen megváltozik a napi rutin, amit – különösen idősebb korban – iszonyúan nehéz feldolgozni. Ez is az oka annak, hogy az idős házaspárok többnyire néhány hét, hónap leforgása alatt követik egymást a sírba.
De, ha erre nem is kerül sor, akkor még mindig ott vannak a lezáratlan lelki sérülések, amik valóban megbetegíthetnek bárkit. Ezért lenne olyan fontos, hogy hasonló esetben ne csak a halál tényével, hanem a teljes feldolgozás lehetőségeivel is foglalkozz!
A megfelelési kényszer és a maximalizmus korunk népbetegségeinek számítanak. Azért is olyan nehéz velük bármit kezdeni, mert a modern társadalmak egy követendő, jó dolognak állítják be. Az összes motivációs könyv, tréning arról szól, hogy hozd ki magadból a maximumot, és ne pihenj sose: menj új tanfolyamokra, képezd magadat, dolgozz kifulladásig, mert a siker nincs ingyen. Ezek cáfolhatatlan tények, viszont mindennek a hátrányát a többség már kezdi érezni.
Ráadásul, míg egy trauma, például haláleset során a környezet kifejezetten ügyel arra, hogy az itt maradó, szenvedő alany szükség esetén szakértőhöz kerüljön, addig a maximalizmust nem tekintjük betegségnek. Valójában tényleg nem is az. Viszont, a vele járó kialvatlanság, az állandó elégedetlenségérzet, a „nem vagyok elég jó” gondolatok és a stressz együttesen teljesen ledönthet a talpadról.
Lehet, hogy nem most, és az is lehet, hogy nem két év múlva, de egész biztos, hogy jelentkezni fognak ennek az életmódnak és felfogásnak a hátulütői. Már csak azért is, mert aki így él, az jellemző módon saját magára, a feltöltődésre és a helyes étkezésre sem fordít elegendő figyelmet.
