Életmód / Egészség / Hírek

Lehet, hogy a kannabisz lesz a megoldás a koronavírus tüneteire?

Még mindig relatíve keveset tudunk a koronavírusról: annyi biztos, hogy elsősorban a tüdőt támadja, de károsodhat miatta a vese és az agyműködés is, és úgynevezett citokinvihart okoz a testben. Ez utóbbi gyakorlatilag egy gyulladásos folyamat, a betegség ugyanis a szervezetben általános gyulladással jár együtt, amit a fehérjék fokozott termelése követ.

A szervezet felismeri a vírust, és ezeket a fehérjéket kezdi el termelni ellene, de a fehérje maga is gyulladást okoz a testben, és már benne is vagyunk az ördögi körben, ami a koronavírust olyan veszélyessé teszi.

Korábban is pedzegették már szakértők, hogy a CBD, vagyis a kannabisz nem pszichoaktív hatóanyaga hatásos lehet a koronavírus tüneteinek enyhítésére, a citokinvihar csitítására és a gyulladás csökkentésére. Eddig azonban nem született konkrét kísérlet is a témában, anélkül pedig nehéz bármit bebizonyítani. Most azonban az amerikai Georgia állambeli Augusta Egyetem kutatóinak sikerült bizonyítani a CBD hatékonyságát, legalább is egeres kísérletekben jól szerepelt a vegyület. 

CBD olaj
R+R Medicinals/unsplash.com

Hogyan segít a CBD olaj?

A CBD segíthet a koronavírus-fertőzés okozta tüdőproblémán, egészen pontosan az úgynevezett akut respirációs distressz szindrómán (acute respiratory distress syndrome, ARDS), amit a szervezet gyulladásra adott válasza okoz. Jelenleg nincs gyógymód az ARDS-re, mivel egy nagyon összetett betegség. A friss kutatás szerint azonban a CBD segíthet – pontosan a citokinvihar csökkentésében játszhat szerepet, mert szabályozhatja a gyulladásos fehérjék termelődését. A CBD az interleukin (IL)-6, IL-1b, és IL-17 termelését képes regulázni, így csökkenteni a tüdősérülést, és hosszú távon akár életeket is menteni.

Olvastad már?  Többet nem dobod ki a gyökérzöldségek leveleit - isteni, egészséges fogások készülhetnek belőlük

Fontos megjegyezni azonban, hogy maga a kutatás egereken zajlott, embereken még nem próbálták ki a CBD hatását a koronavírus-fertőzésre. Az egereken mesterségesen idézték elő az ARDS-t, az állatok nagyjából olyan tüneteket produkáltak tőle, amilyeneket az emberek szoktak a koronavírusos megbetegedés alatt. A CBD-vel történő kezelés után az egereknek részben vagy teljesen eltűntek a tünetei, és visszatértek a citokinvihar előtti állapothoz – mondják a kutatók.

A CBD legnagyobb hatása az IL-6-ra volt, amit kifejezetten a citokinviharral szoktak összefüggésbe hozni, de a többi gyulladásos fehérje termelődése is csökkent az egerek szervezetében. Az állatok testében ugyanakkor megnövekedett a limfociták száma, amelyek olyan fontos immunsejtek, melyekkel a szervezet hatékonyan tud küzdeni a fertőzések ellen.

A kutatók biztosak benne, hogy a CBD embereken alkalmazva is sikeres eredményeket hozhat, és a koronavírusos fertőzöttek immunterápiájában fontos szerepet játszik majd a jövőben.

A kutatás alapján bebizonyítottnak látják, hogy a CBD képes mérsékelni a citokinvihart, és csökkenteni a gyulladásos fehérjék számának növekedése okozta tüneteket és tüdőkárosodást is. A CBD továbbá nemcsak a koronavírusnál, hanem más vírus okozta ARDS-állapotnál is hatásos lehet a szakértők szerint.

Olvastad már?  Pandémia-luxus: méregdrága divatmárkák, akik luxus maszkokat gyártanak

Fontos azonban megjegyezni, hogy mindez tényleg csak egy, állatokon végzett kutatáson alapul – még egyáltalán nem biztos, hogy a CBD lesz a megoldás a koronavírus-tünetek enyhítésére. Az azonban már kimondható, hogy egy nagyon ígéretes jelöltről van szó, ami ráadásul viszonylag olcsón előállítható, és sok helyen megtalálható szerte a világon.

Forrás