Mikor hallgass komolyzenét?
Klasszikus muzsikát szinte bármikor hallgathatsz, amikor például egyébként is bekapcsolnád a zenelejátszódat: az autóban, munkába menet vagy otthon, vacsora közben, vagy ha csak egy kis háttérzajra vágysz.
Ha az típus vagy, aki sokkal könnyebben tanul vagy dolgozik úgy, hogy mellette szól a zene is, akkor az ismert, szöveges zenéket erre az időre érdemes klasszikus dalokra váltanod, hiszen az ismert dalszövegek könnyebben elterelik a figyelmedet a feladatról.
Mivel a komoly zene sokszor egészen nagy zenekarokra íródott, érdemes néha beiktatnod egy-egy koncertet is, főként ha csak kevés alkalommal, és legutoljára is még a középiskolában, vagy még egyáltalán nem jártál hasonló koncerten.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!