Előfordul, hogy kénytelenek vagyunk elmerengeni párunk épelméjűségén.
1/10 Az ajtó
Szombaton le akartam festeni egy ajtót, de reggel arra keltünk, hogy a mosógép is kiöntött. A férjem és az öccse egy óra alatt megszerelték, megebédeltek, majd leültek sörözni a tévé elé. Én egész nap főztem, majd a romokat takarítottam: újramostam és kiteregettem minden ruhát, kitakarítottam az elöntött fürdőt és előszobát, elpakoltam az elázott holmikat, szétdobált szerszámokat stb. Este a férjem megjegyezte, hogy csalódott, mert úgy volt, hogy lefestem az ajtót, de nem csináltam meg, ő pedig egész nap szerelt. Azóta értem, mi zajlik le azokban a nőkben, akik hirtelen felindulásból leszúrják a férjüket.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/10 Hit
A barátnőmet három hónap után mutattam be a barátaimnak. Az első fél órában kifejtette nekik, hogy nem hisz az allergiában, szerinte az pszichoszomatikus betegség, ami csak az emberek fejében létezik, csakúgy mint az asztma. Azt hittem, elsüllyedek.