Mi a legnagyobb hiba, amit tinédzserkorodban elkövettél?

Lázadó tiniként semmi nem volt vagányabb, mint a tetoválás, őrülten menőnek éreztem magam velük. Így 48 évesen, háromgyerekes ügyvédként viszont nem győzöm takargatni őket. Van egy botrányosan béna rózsa a vállamon, egy vérciki kígyó a lábszáramon és egy pók a lágyékomon, ami már csúnyán szétfolyt. Már több helyen voltam lézeres eltávolításon, ami - azon kívül, hogy nagyon fájt - sokat nem csinált ezekkel a förtelmekkel, talán egy picit halványította őket.

Megtartottam a babát. Tudom, hogy ezt nem szép dolog kimondani, de tényleg hiba volt. Őrült korszakunkat éltük az akkori párommal - ittunk és drogoztunk – nem is értem, miért tartottuk jó ötletnek, hogy gyereket vállaljunk, gondolom akkor sem voltunk józanok. Persze „apuka” hamar eltűnt az életünkből, a fiamnak pedig – valószínűleg a szerhasználat miatt – mindenféle fejlődési nehézségei vannak. Nagyon nehéz élete lesz, engem pedig örökké mardos a lelkiismeret, hogy miért hoztam világra.

Rockbandában zenéltem harminc éven keresztül és annak ellenére, hogy csak hobbi volt, a hallásom nagymértékben károsodott. Ráadásul nem csak nekem, hanem a dobosunknak is. A gitárosunk mindig füldugóval játszott, neki semmi baja. Azóta minden fiatal zenészt figyelmeztetek, hogy ne hagyja elveszni a hallását.

Két osztálytársammal együtt a gimi utolsó két évében végig szekáltunk egy lányt. Másik iskolából jött át hozzánk, nem ismert senkit, nem voltak barátai, így szegény könnyű préda volt. Ma már nagyon bánom az egészet és próbáltam rákeresni Facebookon, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam, mert elég hétköznapi neve van. Osztálytalálkozókra mondanom sem kell, hogy nem jár, így valószínűleg soha nem fogom tudni megmondani neki, hogy sajnálom. A lányom most nyolcadikos és őt is szekálják. Borzasztó látnom, ahogy szenved és még rosszabb, hogy tudom, hogy egykor én is „elkövető” voltam.

18 évesen hozzámentem feleségül egy 40 éves férfihoz, aki manipulált, hitegetett és becsapott, mert kiderült, hogy tulajdonképpen anyámon akart bosszút állni, aki évekkel azelőtt kikosarazta. A románc „eredménye” négy év pokoli házasság, egy elhúzódó válás és a szüleimmel való kapcsolat teljes megromlása lett. Tudom, hogy még fiatal voltam és a felelősség az idősebb férfit terheli, de hallgathattam volna anyámra, aki elmondta, mi a helyzet, de én nem hittem neki mert azt gondoltam, féltékeny a boldogságomra.

Imádtam egyetemre járni és a szüleim azt mondták, ameddig tanulok, ők eltartanak, mert a tanulmányaim a legfontosabbak. Ez azt eredményezte, hogy három diplomám lett és elvesztegettem egy csomó évet a felsőoktatásban. Buliztam és tanulgattam, de nem azt, ami hasznos volt, hanem azt, ami érdekelt. Most 30 éves vagyok, három abszolút felesleges és értéktelen diplomával, nulla munka- és élettapasztalattal.

Friss jogsival elkértem nagyapám imádott kocsiját és totálkárosra törtem, mert vagánykodni akartam a haveroknak. Szegény nagyapa sosem heverte ki, szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy évre rá meghalt.

Az edzőim kerek perec megmondták, hogy nem vagyok birkózó-alkat, de én csak annál inkább meg akartam mutatni nekik, hogy igenis jó birkózó vagyok. Természetesen sikeres sosem lettem benne – mert igazuk volt és tényleg nem voltam jó ebben – viszont minden reggel úgy kelek, hogy minden porcikám fáj: a nyakam háromszor műtötték, a térdem is tropa, krónikus fájdalommal élek.

Nem hordtam az éjszakai fogszabályzómat - pedig szegény szüleimnek egy vagyonba került - most pedig szégyellem rést a két metszőfogam között.

18 évesen örököltem nagymamámtól egy nagyobb összeget, amit elvertem minden hülyeségre ahelyett, hogy mondjuk egy kis lakást vettem volna belőle. Életem végéig albérletben fogok lakni.

Fotók: istockphoto.com