Mi a legjobb „munkatárs a pokolból” történeted?

Volt egy csaj, Johanna, aki tényleg soha nem csinált bent semmit, de valahogy mindig úgy alakította, hogy nem bukott le a főnökségnél, mi pedig nem akartuk beköpni, mert nagy barátnője volt az egyik fejesnek. Az egyik nap viszont annyira kimaxolta a semmittevést, hogy behozta az iPadjét, rácsatlakozott a céges wifire (eszköz neve: Johanna iPad-je) beült egy üres tárgyalóba és egész nap Netflixezett, majd hazament. Másnap reggel a HR az irodában várta a kinyomtatott eszköz- és adathasználati loggal.

A nő olyan élvezettel és olyan hangosan csámcsogott, hogy zavarta a munkát. Az alma volt a legrosszabb, negyven percen keresztül csámcsogott egy almán, mindenkit az őrületbe kergetett. Behallatszott a telefonba, amikor ügyféllel beszéltünk. Akárhányszor szóltunk neki, nem hagyta abba. Az lett a vége, hogy kollektíven felnyomtuk a HR-nél. Bármilyen röhejes is volt, kénytelenek voltak komolyan venni, mert még nem volt arra példa, hogy egy iroda mind a 12 dolgozója összeállt volna egy ember ellen. A vége az lett, hogy külön irodát kapott – egy kis sötét lyukat – és ott csámcsoghatott kedvére.

Egy nyíltan meleg srác jött a raktárba. A melegségével semmi gond nem lett volna, de bicskanyitogató stílusban beszélt mindenkivel, még a felettesével is. Tudta, hogy megengedheti magának, mert ha konfliktus volt, egyből szaladt árulkodni, hogy diszkrimináljuk. Nem hallgatott ránk, a betanítást kioktatásnak vette, elviselhetetlen volt: egy időzített bomba egy veszélyes gépekkel teli hangárban. Végül – mivel újfent nem figyelt ránk – ráesett egy gép és összenyomta a lábát, amit amputálni kellett. Még ő akarta beperelni a céget, „nem biztonságos munkakörülmények” miatt, de a főnök beszélt vele és belátta, hogy nem jönne ki jól a dologból.

A nő állandóan önbarnítózta magát és az ajtónak támasztotta a fejét. Minden ajtókeret foltos volt fejmagasságban.

Berti bácsi a világ legvisszataszítóbb embere volt: bűzlött, állandóan orrot fújt és szerteszét hagyta a taknyos zsebkendőit. A munkája is csapnivaló volt, éppen annyit csinált, hogy ne rúgják ki, semmi többet. Egész nap a kolléganőkre csorgatta a nyálát, de ha panaszkodtak, a főnökség elhessentette őket azzal, hogy Berti bácsi öreg már, így nyugdíj előtt csúnya dolog lenne elbocsátani. Berti veszte végül az lett, hogy az egyik csinos (háromgyerekes anyuka) munkatársnőnek küldött magáról egy meztelen tükörszelfit, a céges levelezésről.

Volt egy srác, aki minden e-mailt kinyomtatott, Mindet. Azt mondta, ő papíron szereti látni őket. Az asztala két hét alatt egy hatalmas halom papírrá változott.

Az új cégnél a harmadik napomon az egyik kolléga fogta az egyik szemetest és ráborította a tartalmát az asztalomra. Felborult a kávém egy rakás fontos céges iratra. Amikor kérdőn néztem rá azt mondta azért tette, hogy ne feledjem, benne van a munkaköri leírásomban a szemét kivitele. Felvilágosítottam, hogy nincs benne, ügyvédbojtár vagyok és most mehet és elmesélheti a főnöknek, miért ázott el az aláírási címpéldány és a cégkivonat.

Az egyik kolléga minden alkalommal, amikor beleiszik a kávéjába, hangosan (kéjesen) nyög: Aaaahhh... Minden egyes alkalommal, amikor csinál magának egy csészével. Megőrülünk tőle.

Dani mindenkinek elmondta minden nap, hogy gyúr. Az edzésterveit is kifejtette, azt is elmesélte, hogyan kokszol és hozzátette: „Jól kell csinálni, különben csöcsöd nő.” Naponta minimum ötször ment vécére, ilyenkor bent trónolt minimum 30 percig, majd a mellét verve óbégatott, hogy ez éppen aznap hányadik „vastag hurka” volt.

A cég bevezette a „nincs parfüm” szabályt és utána valamiért mégis sokkal erősebb volt a szag. Kamerát installáltunk és kiderült, ki az illatfantom: az egyik kolléganő reggelente telefújta parfümmel az összes irodaboxot. (Mindkét kezében egy-egy oltári büdös parfümmel.)

Fotók: istockphoto.com