10 védekezési mechanizmus, amit te is használsz – Észrevetted már őket?

Alicia Muñoz párterapeuta szerint az emberek általában nincsenek tudatában annak, mikor használják ezeket az önvédelmi módszereket.

„Mivel ezek túlélési adaptációk, téves lenne azt állítani, hogy a védekezési mechanizmusok rosszak, vagy egészségtelenek. Ugyanakkor hajlamosak blokkolni tapasztalataink tudatosítását, ezáltal feszültséget keltenek testünkben, és megnehezítik, hogy valóban intim kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal” – mondta a Mind Body Green magazinnak.

A pszichológia szerint a védekezési mechanizmusok valójában az egónkat védik, elsősorban azért, hogy megóvjuk saját magunkat a kényelmetlenség érzésétől. Lényegében arról van szó, hogy a tudatalattink megpróbálja megvédeni a tudatos elménket attól, hogy kellemetlen érzésekkel szembesüljön és továbbra is úgy élhessük a mindennapjainkat, mintha mi sem történt volna.

Nem minden védekezési mechanizmus egyforma, vannak jobbak és nagyon rosszak is, ráadásul ez a skála ugyancsak változik az adott helyzet függvényében. Lássuk a leggyakoribb védekezési mechanizmusokat, amiket jó eséllyel te is használsz!

A kivetítés nagyon gyakori párkapcsolati mechanizmus és képes az őrületbe kergetni mindkét felet. Amikor kivetítesz valamit, akkor a saját negatív tulajdonságodat hárítod át másra, adott esetben a partneredre. Pl. folyton úgy érzed, hogy a szerelmed feszülten viselkedik veled, de közben te vagy az, aki folyton türelmetlenül érkezik haza és azonnal dühösen reagál a legapróbb és gyakran ártatlan megszólalásra is.

A tagadás szintén nagyon népszerű védekezési mechanizmus. Ennek során egyszerűen nem fogadjuk el a magától értetődőt, nem ismerjük el a valóságot. Kívülállóként rettenően furcsának tűnhet, de párkapcsolatban annál gyakoribb, hogy a megcsalt fél még akkor sem ismeri el a félrelépés tényét, amikor valamilyen formában tetten éri a partnerét. Akik tagadnak, azok úgy tesznek, mintha a dolgok meg sem történtek volna, vagy mintha semmi baj nem lenne azzal, amit a partner csinált, mintha ez lenne a normális, az átlagos, az elfogadható.

Az elfojtás is egy védekező mechanizmus, aminek folyamán az elménk blokkolja a kellemetlen érzéseket, vagy emlékeket. Megjelenik akkor is, amikor valaki egy trauma túlélője, és egyszerűen nem emlékszik a tényleges részletekre annak ellenére sem, hogy tudatánál volt, amikor a trauma történt. Ezek az emlékek azért kerülnek elfojtásra, hogy kvázi ne őrüljünk bele az adott eseménybe, meg tudjunk birkózni a történtekkel. Sajnos ezek a traumák a későbbiek folyamán felszínre bukkanhatnak és hétköznapibb események során is megjelenhetnek. Pl. akkor, amikor elfojtod, mi zavar és nem kommunikálsz nyíltan az érzéseidről.

A kerülés során nemes egyszerűséggel megpróbáljuk kikerülni azokat az élethelyzeteket, vagy éppen tapasztalásokat, melyek negatív érzésekkel járhatnak. Ennek köszönhetően egyszerűen kizárjuk az életünkből a szembesüléseket. Pl. ha félsz attól, hogy elhagynak, akkor bele sem mész egy kapcsolatba. Vagy, ha sejted, hogy a partnered félrelép, csak azért sem jársz utána a dolgoknak, úgy teszel, mintha a tapasztalásod, az érzéseid nem léteznének.

A regresszió egy nagyon érdekes formája a védekezési mechanizmusoknak. Amikor sorra kerül, akkor az érintett személy visszakerül egy korábbi fejlődési szakaszába. Regresszió jellemző módon akkor történik, amikor az illető egy ugyanolyan típusú stresszes helyzettel szembesül, amit korábban nem oldott meg. Pl. regresszióról beszélhetünk akkor is, ha egy párkapcsolati konfliktus során duzzogni kezdesz és visszavonulsz ahelyett, hogy észérvekkel és az érzelmeid felvázolásával megoldanád a helyzetet. Amikor egy felnőtt gyerekkora utaló magatartást mutat, akkor valójában erről van szó.

A racionalizálás ugyancsak nagyon gyakori, bár talán a hétköznapokat úgy általában jobban érinti a többség esetében, mint a párkapcsolatokat. Ebben a védekezési mechanizmusban megpróbáljuk indokolni az elfogadhatatlant ahelyett, hogy elismernénk a fájdalmas és negatív igazságokat. Azért itt van egy párkapcsolati példa rá: amikor azt racionalizáljuk, hogy a félrelépés elfogadható, mert az illető alkoholt fogyasztott, vagy várható volt, hiszen otthon ritkábbak voltak az együttlétek az utóbbi időben.

A passzív-agresszív viselkedésforma már szinte divatos kifejezés lett, olyan gyakorinak számít. Ez sem más, mint egy védekezési mechanizmus: lényege annyit, hogy elkerüljük a nyílt konfrontációt azáltal, hogy nem használunk világos kommunikációs formákat a negatív érzelmeink kifejezésére. Bár utóbbiak kényelmetlenséget okoznak, a passzív-agresszív viselkedéstől azt várjuk, hogy az érzelmeket kiváltó személy kapcsol, és helyettünk tesz rendet.

Az intellektualizáció lényege az, hogy a problémát, a megfoghatatlant becsomagoljuk egy szép kis köntösbe és úgy teszünk, mintha mindent meg tudnánk magyarázni intellektuálisan, azaz észérvekkel. A védekezési mechanizmus hátterében az áll, hogy megpróbáljuk megkerülni az érzelmekkel való foglalkozást. A félrelépés példájánál maradva, egy személy intellektualizál akkor, amikor azt mondja, hogy a férfi azért él csapodár életet, mert nekik több szexre van szükségük, vagy őket a természet úgy alkotta meg, hogy minél több nőt megtermékenyítsenek.

A szublimáció szintén nagyon gyakori és mindennapos védekezési mechanizmus. Amikor alkalmazzuk, akkor az érzelmeinket, vagy a bennünk rejlő feszültséget nem a probléma forrásának helyén, hanem valahol máshol vezetjük le. Pl. ha nagyon stresszes az életed, vagy állandóan veszekedtek a pároddal, akkor a konfliktus rendezése helyett inkább felkapod az edzőcuccodat és a teremben töltöd ki a dühödet. A szublimáció kicsit kilóg a sorból az eddigiekhez képest, ugyanis egészséges megküzdési mechanizmus lehet, ha tudatosan alkalmazod, és végül nem kerülöd meg a probléma megoldását, csak higgadtabban állsz a rendezése elé.

Szintén nem egy rossz védekezési mechanizmus a részekre bontás. Ennek során életünk különböző aspektusait felbontjuk annak érdekében, hogy könnyebben békét teremtsünk az életünkben. Amikor részekre bontunk, akkor próbáljuk elkerülni az egyes területekről származó érzelmek keveredését. Pl. az emberek sokszor törekszenek arra (több-kevesebb sikerrel), hogy a munkahelyről származó feszültségeket, dühöt ne vigyék haza, vagy éppen fordítva: a magánéletben felbukkanó gondokat próbálják távol tartani a másnapi, fontos előadástól.

Még nagyon sok védekezési mechanizmust felsorolhatnánk, bár talán ezek a leggyakoribbak. Láthatod, hogy közülük nem egy a gyermekkorban gyökeredzik, vagy komolyabban káros lehet a hétköznapjaidra, míg akadnak olyanok is, amik egyenesen hasznosnak. A legtöbbször nem tudatosan alkalmazzuk őket, de attól még hozzájárulhatnak kapcsolati, érzelmi problémák elmélyítéséhez, sőt, fizikai problémákat is előidézhetnek. Ezért olyan fontos, hogy mindannyian dolgozzunk a védekezési mechanizmusainkon és ebben nagy segítséget jelenthet, ha képesek vagyunk tudatosítani – legalább részben –, mire, hogyan reagálunk.