A terhességről mindenkinek megvan a véleménye és sajnos sokan nem is tartják magukban, ha egy gömbölyödő pocakot látnak.
VIDEO Napcsókolta smink, a forró estékre
1/10 A császármetszés tilos
Apósom egy tündéri ember, de amikor – veszélyeztetett - terhes voltam az első unokájával, leült mellém, a kezemet a kezébe fogta és teljes komolysággal kifejtette, hogy tilos császármetszéssel szülnöm, mert akkor nem fogom szeretni a gyereket. Mikor kérdeztem, hogy mégis mire alapozza ezt, a válasza az volt, hogy akkor „nem szenvedek meg érte.”
Étterembe mentünk a barátainkkal és az egyik lány pasija megütközött azon, hogy „csak” egy adag ételt rendeltem. Érdeklődve néztünk rá, mire közölte, hogy a terhes nőknek kettő helyett kell ennyiük - ami két adag ételt jelent – különben a baba éhezik. Orvos és dietetikus is volt a csapatban, akik próbálták elmagyarázni neki, hogy ez nem így működik, de a srác hajthatatlan volt, olyannyira, hogy mikor megérkezett az étele, megkérdezte, biztos nem akarom-e azt is megenni.
Anyósom látta, hogy behunyom a szemem és a hasamra teszem a kezem, mert a baba nagyon mocorgott bent és ezt mondta: „Csapj oda, ha rugdos!” a férjemmel csak pislogtunk, hogy mégis, mire gondol, üssek a hasamra és már az anyaméhben traumatizáljam a gyereket? Azóta is szállóige köztünk a „csapj oda, ha rugdos” frázis.
Anyósom nővére nem nézte jó szemmel az – egyébként teljesen normális - súlygyarapodásom és azt tanácsolta, hogy evés helyett gyújtsak rá, hiszen „ő is ezt csinálta, mikor a másodikkal volt terhes.”
A trolin utaztam, amikor egy idős hölgy kedvesen megveregette a vállam és bizalmasan a fülembe súgta, hogy nem lenne szabad keresztbe tennem a lábam. Mikor kérdeztem, hogy miért, a szemét forgatta a „tudatlanságomra”: „Kedvesem, nem tudja? Úgy csúcsfejű lesz a gyerek!” Hiába mondtam neki, hogy orvos vagyok és ez nem így működik, hajthatatlan volt, így valóban egymás mellé tettem a lábam, csak azért, hogy a néni békén hagyjon.
Egy fiatal srác kedvesen segített a vonaton feltenni a csomagom az ülések feletti tárolóba, bár nem volt nehéz a táskám. Megköszöntem neki, mire azt mondta, ez természetes, a kismamák nem emelhetik a karjukat a fejük fölé. Összevontam a szemöldököm és megkérdeztem, mire gondol. Nagy szemekkel nézett rám, hogy hogyhogy nem tudom, hogy ilyenkor a magzat nyakára tekeredik a köldökzsinór és az anya felemelt karja „gyakorlatilag felakasztja a gyereket.”
Egy idős úr egy kávézóban majdnem kiverte a kezemből a forró teát – tél volt, jólesett – mondván ha megiszom, „megfőzöm a magzatot”. Nem viccelt, teljesen komolyan gondolta.
Kicsit túlhordtam az első gyerekem, de szerencsére a férjem egyik kollégája megmondta nekem a tutit. Azt írta, keverjek össze tőkehalmájat vodkával (!) ettől ugyanis majd durva hasmenésem lesz, ezek a görcsök pedig majd „aktiválják” a tolófájásokat. Eltekintettem a csodakoktél kipróbálásától.
A főnököm kérdezte, hogy ugye epidurális érzéstelenítéssel fogok szülni. Mondtam neki, hogy még nem tudom. (Két hete derült ki, hogy babát várok) Erre szemet forgatva közölte, hogy ne szenvedjek, ugyanis „nincs szükségünk mártírokra.”
Egy kétgyerekes anyuka – aki mögöttem állt sorban a boltban – kötelességének érezte tudtomra adni, hogy túl nagy vagyok, ugyanis ha egy kismama öt kilónál többet hízik, akkor a gyereke örök életére túlsúlyos lesz. Ez a sületlenség annyira váratlanul ért, hogy csak annyit tudtam neki mondani, hogy jó, akkor szülésig már nem eszem semmit.