Előfordulnak. És igen, az embernek kicsit összerándul a gyomra már attól is, hogy olvassa őket, de ennél is fontosabb, hogy megértsük: ilyen „balesetek” bárkivel megtörténnek, és a legjobb, amit tehetünk, ha nevetünk rajta egyet, és megpróbáljuk az ezzel kapcsolatos félelmeket, frusztrációt és szégyenérzetet nem átörökíteni a következő generációra.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
3/4 Zita, 37
„Egy ideje már randizgattam egy sráccal, amikor egy vacsora után felmentünk a lakására, és a dolgok kezdtek egyre fülledtebbé válni. Az ágyban kötöttünk ki, és minden szuperül haladt, amíg a pasi meg nem állt megkérdezni, hogy minden rendben-e.
Lenéztem, és akkor jöttem rá, hogy mindenféle előjel vagy figyelmeztetés nélkül, egy héttel a várt előtt jött meg, és rögtön be is rúgta az ajtót a menzeszem. Felkaptam a ruháimat, berohantam a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót, és rohadtul nem tudtam, hogy mit csináljak.
Mondjuk nem kellett sokáig gondolkodnom, mert a srác bekopogott az ajtón, a lehető legtermészetesebb hangon megkérdezte, hogy tampont vagy betétet szeretnék-e, és hogy lefut a kisboltba, mindjárt visszajön, addig tartsak ki.
Két évvel később hozzámentem feleségül, és azóta is biztos vagyok benne, hogy ez életem legjobb döntése volt.”
4/4 Éva, 33
„Még egyetemista koromban jártam egy sráccal, akinek a szülei házában saját medence volt. A vizsgaidőszak végén nagy medencés bulit rendezett, és bár éppen az előző nap jött meg, eszembe sem jutott emiatt kihagyni a bulit, és egy erős tamponnal felszerelkezve sütkéreztem a bikinimben a többiekkel.
Minden rendben is ment, csakhogy a tampon madzaga valahogy kiutat talált a bikini alsómból, és kikandikált a combom tövénél.
A pasim ezt észrevette, de azt hitte, hogy csak egy cérnaszál jött ki a fürdőruhámból, és mielőtt még bármit tehettem volna, odanyúlt és megrántotta, hogy letépje.
A következő pillanatban neki is leesett, hogy mi az, és egy pillanatnyi szuperkínos szemkontaktus után mindketten röhögésben törtünk ki.
A többieknek fogalmuk sem volt róla, hogy mi bajunk van, mi pedig nem akartuk, de nem is tudtuk volna elmondani, mert levegőhöz sem jutottunk a visítástól.”