„Otthon mindenki ideges, mindenki stresszel.” – 3 külföldre költözött lány az új életéről

„Otthon mindenki ideges, mindenki stresszel.” – 3 külföldre költözött lány az új életéről

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / „Otthon mindenki ideges, mindenki stresszel.” – 3 külföldre költözött lány az új életéről

Sokat halljuk azt a frázist, hogy bár a fiatalok kiköltöznek külföldre, úgysem találják meg a helyüket és hazavágynak majd, mert a Magyar hont nem lehet feledni. Azt is gyakran emlegetik, hogy külföldön sem kolbászból van a kerítés, ott is keményen kell dolgozni. Igen ám, de nem mindegy, hogy mennyi pénzért dolgozik az ember keményen, milyen minőségű munkahelyen, milyen bánásmód, megbecsülés vagy meg nem becsülés mellett.

Ráadásul sokan egyáltalán nem is értik, miért akar mindenki külföldre menni, miért hajszolják ezt úgy, mintha a külföldi lét, valami egészen különleges dolog volna. Talán, mert az is? Cikkünkből többek között erre is választ kapunk.

Három külföldön élő fiatal lányt kérdeztem meg arról, milyen valójában egy másik országban élni, mennyire és miben más az életszínvonal, illetve az emberek. Válaszaikból kiderül, miért vágyik inkább idegenbe a magyar. Ideje tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba.

Ijesztő gondolat, vagy inkább kihívás?

Egy új élet ráadásul külföldön sokakat elrettenthet. Ennek ellenére interjúalanyaim elsősorban a kihívást és az izgalmakat látták benne. Beszélgetésünk során kiderült, hogy mindössze talpraesettségre és magabiztos fellépésre van szükség ahhoz, hogy az ember boldogulni tudjon.

Tímea (26) magát egy talpraesett embernek tartja, ezért nem értett egyet annak gondolatával, hogy ne találná meg a helyét, ne boldogulna külföldön. Mielőtt nekiindult volna, felmérte a terepet és munkát kezdett keresni. Az első próbálkozása már sikeresnek bizonyult, hiszen azonnal fel is vették.

Két évet élt külföldön, méghozzá Dániában. Elmondása szerint az életszínvonal sokkal magasabb, sőt Dániában a legmagasabb. Persze ez azzal jár, hogy az élet is sokkal drágább.” A munkahelyével kapcsolatban is pozitívan tudott nyilatkozni: „a lehető legjobb bánásmódban részesültem. Életem során ez volt a legjobb munkahely, a legkorrektebb főnök, és a világ számos országából ismerhettem meg kollégákat.”

Természetesen a honvágy kérdésköre sem maradhatott el. Ezt szokták a leggyakrabban a külföldre vágyóknak ellenérvként hozni. Lássuk, mit gondol erről Tímea.

„Hazavágyik persze az ember, hiszen előtte a saját kis országában élt, minden odaköti. De az idő elteltével megszokja az új környezetet, új barátokat szerez, új érdeklődési körök alakulnak ki, és így már kevésbé jön elő a honvágy.”

Annak ellenére, hogy mindössze két évet dolgozott kint, és tervezte is a hazaköltözést, még mindig hiányzik neki az ország. „Életem legjobb döntése volt Dániát választani, és nagyon élveztem minden egyes percét. A legfőbb ok, amiért szerettem kint élni a stresszmentes, nyugodt élet.”

Kevésbé stresszesek az emberek, mint itthon?

Második interjúalanyom egy híres írónő volt, Baráth Viktória (27), aki már három éve Németországban él. Összességében neki is csupa pozitív élményei vannak, és szeret kint élni. Tőle is megkérdeztem, mit gondol a a külföldön levő boldogulásról, hogyan találja meg az ember a helyét és mennyire volt jó döntés kiköltözni.

Nagyon személyfüggő, ki hogyan boldogul más országban. Ha valaki csak úgy nekivág annak, hogy külföldre költözik, de nincs terve, és olyan munkát végez, amit nem szívesen csinál, akkor ő valószínűleg úgy fogja gondolni, hogy nem éri meg külföldön dolgozni, mert nem érzi jól magát, nem olyan életet él, mint amit elképzelt. De abban biztos vagyok, hogy a lehetőségek sokkal szélesebbek, mint otthon. Van munka, megbecsülik az embert, és az életszínvonal is lényegesen magasabb.”

Noha Magyarországról érkezett Hannover városába, mégsem érte emiatt megkülönböztetés, még a munkahelyén sem. Mint említette, megbecsülik az embert. Érdekes, hogy külfölddel kapcsolatban a legtöbben a nyugalmat említik meg, mint szembetűnő változást Magyarországhoz képest. Viktória is hasonlóképp vélekedett, amikor megkérdeztem tőle, mi nem hiányzik neki korábbi életéből, és mi a legfőbb ok, amiért szeret külföldön élni.

A stressz. Otthon mindenki ideges, mindenki stresszel. A főnökök nem úgy bánnak az alkalmazottal, ahogy kéne, ezért ők is idegesek, és nem tudják élvezni az életet, mert nem tudnak kikapcsolódni a munkájuk miatt.”

A legfőbb ok, amiért szeret Hannover városában lakni a „nyugalom és a magasabb életszínvonal. Itt mindenki kedves, nem csinálnak semmiből problémát, mindent olyan ráérősen intéznek. Kiélvezik az életet, és nem csak dolgozni járnak. A munkaidő lejárta után már tele van a város, az éttermek, a sörkertek, és mindenhol jó a hangulat. Nincs honvágyam.”

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»