Képzeld el, hogy a gyereked hazahoz egy rajzot, amin egy puskát szorongató kisgyerek látható, vagy elmeséli, hogy az osztálytársa arról beszélt, milyen „klassz fegyvere” van otthon. Bizonyára megdöbbennél, de valószínűleg nem tulajdonítanál ennek túl nagy jelentőséget és az egészet rásütnéd arra, hogy a „gyerekeknek élénk a fantáziája”.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Most viszont helyezzük ezt a történetet kontextusba és képzeld el, hogy az Egyesült Államokban élsz, és ugyanezt hallgatod meg a hazaérkező gyermekedtől… Alighanem másként reagálnál!
Bármennyire borzasztóak, az iskolai lövöldözésekről szóló hírek lassan háttérzajjá válnak, miközben mindannyian tudjuk: valami nagyon nincs rendben. De mi az a láthatatlan, mégis erőteljes közös szál, ami ezeket a tragédiákat összeköti?
A válasz fájdalmasan egyszerű.
Egy átfogó német kutatás (Nassauer, A. (2025). A mixed-methods study of gun culture in school shootings), ami a PLOS ONE tudományos folyóiratban jelent meg, az összes amerikai iskolai lövöldözést vizsgálta – az 1800-as évektől napjainkig. A szakértők megdöbbentő következtetésre jutottak: minden egyes elkövető gond nélkül tudott fegyvert szerezni. A 11 éves kisgyerektől a 20-as éveikben járó fiatal felnőttekig, mindenki hozzáfért lőfegyverhez – otthonról, ajándékba kapva vagy legálisan vásárolva.
Azonban nemcsak a fizikai elérhetőség volt közös, hanem a lelki, érzelmi kötődés is. A fegyverek nem csupán eszközök voltak az elkövetők számára, hanem „érzelmi társak”. Egy 18 éves fiú a naplójában így írt: „Ők az egyetlenek, akik megértenek.” Mások a fegyvereiket „életük szerelmének” nevezték – olyan társnak, ami biztonságot, stabilitást és néha egyedüli örömöt jelent egy kaotikus, elidegenítő világban.
A cikk folytatódik, lapozz!
Stephen King 10 legjobb könyve, rangsorolva
