Stílus / Test

7 körömlakk szín, aminek a pasik nem tudnak ellenállni

7 körömlakk szín, aminek a pasik nem tudnak ellenállni

Levendula

A lila különlegesen elegáns változata a nyugtató hatású növény virágáról kapta a nevét. Márpedig a pasik szeretnek minden olyan színt, ami a természetben is előfordul. Látványukról eleve a fantasztikus illat jut eszükbe – még akkor is, ha csupán tudat alatt játszódik le a folyamat. A lényeg, hogy a levendula szinte azonnal szimpátiát kelt bennük.

Mélyvörös

Díva, szexistennő, királynő… A mélyvörös lakkok fantázianevei magukért beszélnek. A tűzpirosnál sötétebb, még feltűnőbb árnyalatból egyszerűen árad a nőiesség és a szexualitás, így még farmernadrággal kombinálva is szupervonzóvá varázsolnak. Még Bon Jovit is megihlették, aki a You Give Love a Bad Name című dalban méltatja a vörös körmöket, mint a fiúk álmát.

Magenta

A lilás-rózsaszínnek, ciklámennek vagy fuksziának is hívott árnyalat fiatalos, gyönyörű és időtlen. Érdekessége, hogy bár elég markáns színről van szó, mégis remekül harmonizál szinte mindennel – nem kell tehát arra törekedned, hogy valamilyen szintén magenta ruhadarab vagy kiegészítő legyen rajtad mellette. Próbáld ki a lábujjaidon is: elbűvölő leszel! Ha az hiszed, hogy ügyetlen vagy a körömlakkozáshoz, gondold újra az álláspontod: gyakorlat teszi a mestert, ráadásul már néhány száz forintért megvehetsz egy rettentő sokáig elegendő üveggel!

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást