Ha úgy érzed, a munkád inkább elvesz belőled, mintsem hozzáadna az életedhez, érdemes elgondolkodnod a váltáson. Az élet ugyanis túl rövid ahhoz, hogy olyan munkahelyen töltsd, ahol boldogtalan vagy!
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Van egy barátnőm, aki nemrégiben mesélte, hogy reggelente már az ébresztő hangjától is rosszul lesz. Akár 1-2 óráig is tart, míg összeszedi magát, hogy egyáltalán elinduljon. Mikor megkérdeztem, miért nem keres másik állást, csak legyintett: „Á, tudom, hogy máshol sem lesz jobb.”
Ezt a helyzetet én el sem tudom képzelni, ugyanis sosem volt fix, „bejárós” munkahelyem. Mindig home office-ban dolgoztam, vállalkozóként, ami egyszerre adott óriási szabadságot és rakott óriási terhet, felelősséget is a nyakamba. Persze, mióta családom van, muszáj alkalmazkodnunk az iskola diktálta rendszerhez, de ettől függetlenül sem érzem sose azt, hogy ne szeretnék dolgozni.
Az életünk egyharmadát munkával töltjük, egyharmadát alvással, a maradék időnk pedig az élet összes többi területére marad. Ebből is látszik, mennyire kulcsfontosságú, hogy a munkánk ne csak anyagi biztonságot nyújtson, hanem pozitív hatással legyen az életünkre. De hogyan ismerheted fel, ha eljött az ideje továbblépni?
1. Alább adtad az elvárásaidat
Nagy tervekkel érkeztél a jelenlegi munkahelyedre: az előléptetés lehetősége, az izgalmas projektek vagy akár a szakmai elismerések motiváltak? Most viszont úgy gondolod, hogy csak sodródsz és legfeljebb minimális energiát fektetsz a feladataidba?
Ha mindennap úgy kelsz fel, hogy nem érzed a munkád értelmét, az nemcsak a produktivitásod csökkenti, hanem hosszú távon az életkedvedet is. Fontos, hogy olyan helyen dolgozz, ahol az elvárásaid és az álmaid összhangban vannak a lehetőségeiddel!