Életem során elég sokszor költöztem, volt, hogy könnyebben, volt, hogy nehezebben emésztettem meg a változást. Ma már tudom, hogy nem egyszerű procedúra elköltözni, hiszen nem csak a csomagjainkat visszük magunkkal, de az emlékeinket és az ehhez társuló érzéseinket is; ez pedig nagy teher.
A cuccolások között a gyerekkori emlékek a legintenzívebbek. Új város, új iskola és az érzés, hogy máris teljesíteni kell és beilleszkedni, pedig még lélekben el sem szakadtam a régi otthonomtól. Több évtized távlatából láttam csak át, milyen végleges változást okozott bennem, hogy el kellett hagynom a várost, ahol felnőttem.
Ráadásul két alkalommal is költözött a családom, így három városban, négy általános iskolában fordultam meg és ez még csak a kezdet volt. A mai napig gyakran eszembe jutnak a költözés pillanatai, az elszakadás a megszokottól, hogy mennyire nehéz volt gyerekként mindezt megélni.
Kiszakadunk a biztonságból
Nem véletlen, hiszen a környezetünk, otthonunk a biztonságot jelképezi; ettől elválni nagy törést jelent. Rengeteg megszokott dolgot hagyunk hátra és teljesen új rutint kell kialakítani az új helyen, mindez pedig sok energiát igényel.
Az alkalmazkodás, az új feladatok, nevek, arcok, szokások, útvonalak megtanulása fárasztó, az alkalmazkodás szintén sok erőt felemészt.
Ösztönösen törekszünk arra is, hogy új otthont építsünk, nem csak arról van szó, hogy lerakjuk az új lakásban a régi bútorokat és folytatjuk az életünket. A megingott biztonságérzetet újra vissza kell szereznünk és ez csak úgy megy, ha időt és energiát szánunk rá. Bizony minden tárgyunknak meg kell találni a helyét, otthonossá, meleggé kell varázsolnunk a lakhelyünket, hogy szeressünk itt élni.
Különösen nehéz a feladat, ha kényszer szülte költözésen vagyunk túl, de ha magunk akaratából választjuk új otthonunkat, akkor is több hétbe telik „belakni” azt.