Odaadó partnernek lenni dicséretes, de azért vannak határok.
Műtét
A volt barátnőm addig nyaggatott, hogy műttessem meg az orrom, hogy én marha megtettem. Tudtam, hogy nagy az orrom, de sosem zavart különösebben. Őt viszont nagyon – és állandóan előtte-utána képeket mutogatott mások műtéteiről. Még Photoshopban is megszerkesztette, mennyivel jobban néznék ki egy új cserpákkal.
Életemben nem bánok jobban semmit, minthogy végül kés alá feküdtem a kedvéért. Az új orral teljesen más fejem lett, már nem hasonlítok a családomra, a szüleim teljesen ki vannak akadva. Az egyik haverom azt mondta, eddig görög isten voltam, most meg olyan a fejem, mint egy pályakezdő hivatalnoknak. Olvass még a témában
„Hidd el, most tényleg minden más lesz!” – Az egyik legmanipulatívabb férjtípus az örök ígérgető
„Én üldöztem a szeretetemmel, ő pedig menekült” – Tippek az „elkerülő” partnerhez, mielőtt megőrülnél
„Titokban irigylem az egyedülálló barátnőimet” – Miért hiányzik sokszor a szingliség?
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
Rühellem az eredményt, gyűlölök tükörbe nézni – és emiatt a csajt is megutáltam, ezért szakítottunk.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




