Így zavar be a fogyásodba a stresszhormon – Ezt teheted ellene

Így zavar be a fogyásodba a stresszhormon – Ezt teheted ellene

Címlap / Életmód / Egészség / Így zavar be a fogyásodba a stresszhormon – Ezt teheted ellene

Ha le szeretnél dobni néhány kilót, és utánanéztél már, hogyan lehetne a leghatékonyabban fogyni, biztosan találkoztál már azzal, hogy nemcsak az evésen és a mozgáson múlik a siker. Olyan más tényezők is számítanak, mint a megfelelő mennyiségű alvás, és az is, hogy mennyire stresszelsz a mindennapokban.

Az alábbiakban az utóbbit vesézzük ki egy kicsit jobban.

Szerencsére, ahogy egyre többet tudunk az emberi test működéséről, az összefüggéseket is értjük – pontosan ezért esik annyi szó mostanában a mindennapjainkat megkeserítő stresszről, amelyért részben a kortizol nevű hormon felelős.

Ez a hormon akkor kezd el nagyobb mennyiségben termelődni az agyadban, ha stresszhatás ér: az evolúció során ez sokáig nagyon hasznos volt számunkra, hiszen az őseinket ez a stresszhormon készítette fel a küzdelemre vagy a menekülésre, ha valamilyen veszélyt érzékeltek.

Mostanában azonban teljesen más kihívásoknak kell megfelelnünk, ez a stresszhormon pedig ebből következően meg is tudja keseríteni a napjainkat. Főleg akkor, ha fogyni szeretnénk, de sokat stresszelünk mellé.

A kortizol alapjáraton is termelődik minden egyes nap, és a megfelelő mennyiségben igencsak hasznos hormon: részben ez felelős például azért, hogy reggel magadhoz térj az alvásból, felébredj, és el tudd kezdeni a napot. Ha a kortizolszinted azonban magasabb a normálisnál, a szervezeted kizökken az egyensúlyból, aminek komoly rövid- és hosszú távú következményei vannak.

A hosszú távon megemelkedett kortizol ugyanis a fő okozója az úgynevezett anyagcsere- vagy metabolikus szindrómának, ami megnövekedett vérnyomással, koleszterinszinttel és előbb-utóbb inzulinrezisztenciával és/vagy 2-es típusú cukorbetegséggel jár. 

A kortizol feladata ugyanis az, hogy a szervezeted energia- és vérellátását a túléléshez szükséges szerveidhez és testi folyamataidhoz terelje, az anyagcseréd pedig finoman szólva sem tartozik ezek közé. A megnövekedett kortizolszint lelassítja az anyagcserédet, ennek hatására pedig a szervezeted több zsírt tárol, mint amennyit egyébként tenne. A tested lassabban használja fel a tartalékaidat, mert a kortizolszint megemelkedésének hatására úgy gondolja: veszélyben van, nélkülözni fog, tárolnia kell.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»