2012-ben a dán rendőrség lekapcsolt egy szexuális bűnelkövetőt, akinek a számítógépén gyerekekről készült pornográf felvételeket találtak. A pasast persze rács mögé dugták, és remélhetőleg a kulcsokat is elhajították, de a zsaruk tudták, hogy ezzel még csak a probléma kisebbik részét oldották meg: ez az alak ugyanis „csak” nézegette a felvételeket, aki viszont készítette őket, még mindig szabadon mászkált, és veszélyt jelentett a társadalomra.
A nyomozók tudták, hogy az egyetlen esélyük, ha találnak valamit a felvételeken, amivel beazonosíthatják ezt a beteg alakot, úgyhogy a jó ügy érdekében erőt vettek magukon, és lejátszották a felkavaró felvételeket. Újra, meg újra, meg újra… Míg végül az egyikük egy képkocka sarkában észre vett valamit, ami segíthetett elkapni a gyermekmolesztálót: egy gyógyszeres dobozt, rajta névvel és biztosítási számmal – legalábbis részletekkel, amik ezekből látszottak. Az adatok szerencsére elégségesnek bizonyultak, hogy a kört leszűkítsék, és megtalálják az emberüket, Stephen Keating-et. Az ügy azonban itt még nem volt lezárva, hiszen a bíróságnak ennél komolyabb bizonyíték kellett, hiszen az, hogy a gyógyszere a felvételek készítésének a helyén volt, még nem jelentette, hogy ő állt a kamera mögött.
És ekkor jött az igazi csavar: a rendőrök az egyik felvételen látták az elkövető kezét, amire addig zoomoltak és olyan speciális filtereket alkalmaztak rajta, hogy le tudták venni az elkövető ujjlenyomatát. Igen, egy fénykép alapján. Ha ezt a Helyszínelőkben látjuk, nem is hisszük el… Ebben az esetben viszont olyannyira valóságról van szó, hogy Keating-et el is ítélték, és 110 éves börtönbüntetésével nem valószínű, hogy sokat fog még fotózkodni a szabadban.
