A kávézásnak komoly hagyománya van. Fogyasztjuk tejjel, tejhabbal, tejszínhabbal, feketén, cukorral, fahéjjal, csészéből, bögréből, termoszból. Szinte mindenki máshogy issza a kávéját, de vajon mikor van itt az ideje az első adagnak? Dietetikusok mondják el a véleményüket arról, hogy egészséges-e a napot kávéval indítani.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Filmekben láthatjuk, romantikus regényekben olvashatjuk, hogy a főszereplő reggel, kócosan kimászik az ágyból, még alig tudja kinyitni a szemeit, de már a kávéfőző után nyúl. Sokan a való életben is ezt teszik. Lehet ez szimpla megszokás, koffeinfüggőség, családi hagyomány is, a testünk jelzi, hogy kávéra van szüksége, különben nem innánk. Közben persze nem a kortizolon jár az eszünk és nem a cirkadián ritmusunkon elmélkedünk, csak várjuk, hogy végre elkészüljön a kávé.
A dietetikusok helyettünk is gondolkodnak ezen, sőt vizsgálják is a fentieket. A gyakran „stresszhormonnak” nevezett kortizolt a mellékvesék termelik, és a teljes szervezetre hatással van. Amellett, hogy felelős a stresszreakció kezeléséért, szabályozza a cirkadián ritmust is, ami segíti a szervezetünket abban, hogy tudja, mikor kell aludni és mikor kell felébredni – magyarázza Serena Poon étkezési tanácsadó Camille Styles egészségblogjában.
A kortizolszintünk kiugrik reggel, amikor felébredünk, és ideális esetben a nap folyamán fokozatosan csökken. Ez a minőségi, helyreállító éjszakai alváshoz elengedhetetlen.
Hogyan hat a kávé a kortizolra?
Mindenki másképp reagál a kávéra, koffein hatására a kortizolszint kissé megemelkedik, de közel sem annyira, mint például mentális stressz hatására. A rendszeres kávéfogyasztás miatt ráadásul kialakulhat egy tolerancia, ami idővel csökkenti a kortizolválaszt. Egy szó, mint száz, a kávé képes hullámos vonallá alakítani a kortizol görbét, ami egyébként egy egyenletesen ereszkedő vonal lenne a nap folyamán.
