Könyvet írnék, de hogyan? Tanácsok egy írónő margójáról - Interjú Baráth Viktóriával

Írta: ,

„Az írást nem lehet szabályokhoz kötni, és valójában senki sem mondhatja meg, hogyan csináld.” – mondja Baráth Viktória írónő, az Első tánc és A főnök c. regény megalkotója, aki rövid idő alatt lopta bele magát az olvasók szívébe, és továbbra is nagy lendülettel tör előre.

Beszélgetésünk során nagyon érdekes meglátásokkal és információkkal lettem gazdagabb, és érdeklődve hallgattam az írónő saját tapasztalatait. Rá kellett jönnöm, hogy az írók igazi harcosok, hisz küzdeniük kell magukkal és az olvasók elvárásaival is.

Az emberek egy része érzi, hogy ezzel kellene foglalkozniuk, de nem tudják, hogyan fogjanak bele. Mások pedig szívesen csinálnák és csinálják is, de nem feltétlen ez az ő útjuk. Honnan tudja az ember, hogy írónak született? Mi az, amit már a legelején tisztázni kell? Honnan tudja az ember, hogy az írás számára csak hobbi, egy múló szeszély, vagy az önmegvalósítás forrása?

Megannyi kérdés fogalmazódik meg bennünk, de válasz nem feltétlenül áll a rendelkezésünkre. A Viktóriával készített interjú után azonban máshogy fogjuk látni a viszonyunkat az írással. Szerinte ugyanis a válasz bennünk van, nekünk kell érezni, mit jelent az írás.

„Én nagyjából a harmadik regényemig azt sem tudtam, hogy valójában mit is csinálok. Nem gondoltam magamra íróként, csak szórakoztatott az írás. Ha valaki úgy érzi, hogy olyan mondanivalója van, amit másokkal is meg akar osztani, akkor üljön le, és írjon ki magából mindent. Aztán pedig higgye el, hogy az olvasók imádni fogják, mert szívből jött.”

Viktória kezdetben nem készült írónak, ahogy a fenti sorok is mutatják. Az évek alatt vált azzá, és már tudja, hogy ezt akarja csinálni. Mellette több olyan emberrel is találkoztam, akik viszont azóta erre készülnek, mióta az eszüket tudják. Tartozzunk bármelyik csoportba, a következő gondolat mindenki számára hasznos lesz.

„Mindenekelőtt tisztázni kell magunkban, hogy miért akarunk írni. Csak a hírnév miatt kényszerítjük magunkat arra, hogy egy olyan történetet osszunk meg az olvasókkal, amit biztosan szeretni fognak, vagy felvállaljuk a saját érzéseinket és gondolatainkat, még ha nem is nyeri el az olvasók tetszését. Az utóbbi az egyszerűbb út, ugyanis akkor nem kell mindenen gondolkodnunk, hanem a karakterek és a cselekmény szinte magától jönnek. Persze nem árt némi kutatást végezni a hitelesség miatt, de nagyjából semmi más előkészületre nincs hozzá szükségünk.”

A legnagyobb lecke, amit tanultam a két könyvem kiadása során az volt, hogy a könyvkiadás is üzlet. Tetszik-nem tetszik, igenis oda kell figyelni a marketingre, a reklámra, a pénzügyi dolgokra.

A saját érzések papírra vetése a legjárhatóbb út, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rögös. Viktória is megtapasztalta, bizony írni, írónak lenni sem mindig móka és kacagás.

„A legnagyobb lecke, amit tanultam a két könyvem kiadása során az volt, hogy a könyvkiadás is üzlet. Tetszik-nem tetszik, igenis oda kell figyelni a marketingre, a reklámra, a pénzügyi dolgokra. Az emberek nem fogják megtalálni a könyvet csak azért, mert jó, meg kell nekik mutatni, hogy az. Az első regényemnél még naiv voltam, de a másodiknál már kész stratégiával állok elő.”

A marketing egy nagyon fontos része a könyvkiadásnak, így hiába van meg a kézirat, ha nincs ötletünk, milyen csatornán és hogyan juttassuk el a könyvmolyokhoz. Ebben az esetben mindkét tényező nagyon fontos. Viktória például a személyességet helyezi előtérbe.

„A legnagyobb hangsúlyt a személyességre fektetem. Szeretek az olvasóimmal beszélgetni, megismerni őket, hogy lássák, ki is vagyok én valójában. Ha téged kedvelnek, akkor sokkal szívesebben olvasnak el tőled bármit, hamarabb ajánlják tovább a könyvedet, mintha teljesen közömbös lennél számukra. De emellett sok minden másra is odafigyelek, például arra, hogy ne csak a könyvet reklámozzam, hanem magát a történetet is. „