Az AQ fontosabb lett, mint az IQ? - A sikeres karrier kulcsa

Irimiás Alíz
Írta: ,

Egyetlen munkahelyemen sem kérték még a diplomát, mielőtt felvettek volna, úgyhogy néha megfordul a fejemben, miért is tanultam annyit a jogi diplomáért. Vajon elég ma okosnak lenni, ha sikeresek szeretnénk lenni a munkahelyünkön? A legújabb felmérések azt mutatják, hogy az AQ, azaz az alkalmazkodási képesség hányadosa határozza meg ezentúl a karrierünket. 

Régebben IQ tesztet töltöttek ki a pályázók, amellyel az intelligencia hányadosukat mérték, s arra voltak kíváncsiak, kellően logikusan gondolkodnak-e, elég intelligensek és tájékozottak-e. Az utóbbi időben már inkább az EQ teszt az irányadó, azaz az érzelmi intelligenciára kíváncsiak a munkáltatók. Ebből kiderül, hogyan tudunk kommunikálni, kapcsolatot teremteni, csapatban dolgozni stb. Ez azt is megmutatja, hogy az életben aztán hogyan boldogulunk majd.

Egy megfelelő IQ legalább kell ahhoz, hogy munkát kapjunk, az AQ azt is megmutatja, mennyire leszünk sikeresek idővel.

Az IQ és az EQ is fontos a siker szempontjából, de a technika robbanásszerű fejlődésével a készségeink fejlesztésére is szükség van. A következő három évben a világ 12 legnagyobb gazdasági egységében 120 millió embert kell átképezzenek a gépesítés miatt. Az alkalmazkodási képesség elengedhetetlen egy ilyen gyorsan változó világban.

Egy megfelelő IQ legalább kell ahhoz, hogy munkát kapjunk, az AQ azt is megmutatja, mennyire leszünk sikeresek idővel – mondja Natalie Fratto, a Goldman Sachs alelnöke.

Az AQ nemcsak azt jelenti, hogy mekkora kapacitásunk van az új információ befogadására, de azt is, hogy képesek vagyunk abból kihámozni a releváns információt, teljesítsük a kihívásokat, és tudatosan képesek legyünk a változtatásra szükség esetén.

Az AQ rugalmasságot, kíváncsiságot, bátorságot, kitartást és jó problémamegoldó képességet rejt.

Azoknak, akik olyan munkát végeznek, amelyeket gépek is képesek elvégezni, és gyorsabban vagy pontosabban végzik el azt a munkát, mint az emberek, új képességekre lesz szükségük. Fontos, hogy fejlesszék a kreativitásukat, az empátiájukat, használják az érzelmi intelligenciájukat stb. Azok jönnek ebből ki sikeresen, akik képesek olyasmire, amire az algoritmusok nem. Minden szakmában azonban szükség lesz rugalmasságra és alkalmazkodási képességre. Ez a három mutatószám (az IQ, az EQ és az AQ) kiegészíti egymást, és segítenek a problémamegoldásban.

Azonban nem mindenki áll jól mindhárom téren: vannak például érzéketlen zsenik, akiknek ugyan magas az IQ-ja, de képtelen alkalmazkodni.

Will Gosling, a Deloitte egyik vezetője azt mondja, nincs egyetlen módszer, amellyel az alkalmazkodási képességet megmérhetnénk, mint az IQ teszt, de a cégek kezdik egyre jobban értékelni az AQ-t, és igyekeznek úgy megválasztani az új munkavállalókat, hogy ebben jók legyenek.

vova130555/depositphotos.com

Fratto szerint három lehetséges módszer van egy ember AQ-szintjének felismerésére: az egyik, hogyha képes felvázolni akár többféle jövőt is, ha megkérdezzük tőle, hogy „Mi lenne, ha...”, illetve ha szeretnek felfedezni, megismerni, megtapasztalni új dolgokat, valamint ha megkérdőjelezik a feltételezéseket, és a tapasztalatukra hagyatkoznak inkább. Ez persze nem az egyetlen módszer az AQ felmérésére, de jó iránymutatók a humán erőforrás szakemberek számára.

A start-up cégek maguk is hatalmas fejlődésen mennek át, nincsenek jól definiált munkaköreik, ezért jól képzett, 30-50-féle készséggel rendelkező munkaerőre van szükségük, hogy sikeresek legyenek, és megmaradjanak.

A jó hír az AQ-val kapcsolatban az, hogy lehet fejleszteni. Vannak kíváncsi természetű emberek, ők természetüknél fogva könnyebben alkalmazkodnak. Ugyanakkor, ha valaki nem próbálgatja átlépni a határait, a komfortzónáját, a természetéből fakadó alkalmazkodóképessége is csökkenhet idővel. 

Ahhoz, hogy fejlesszük ezt képességünket, tanuljunk meg arra fókuszálni, hogy milyen téren van szükségünk fokozottabb alkalmazkodásra, gyakoroljuk a kellemetlen kérdések feltevését másoknak, és számunkra kellemetlen kérésekkel álljunk elő (pl. kérjünk fizetésemelést), hogy nőjön a bátorságunk és ne féljünk, illetve legyünk kíváncsiak, kérdezősködjünk másoktól, és ne a google-t kérdezgessük mindenről. Legyünk nyitottak az új lehetőségekre, lássuk a problémákat mások szemszögéből is, és ne féljünk az ismeretlentől.

A tanulás képessége, a változás, a növekedés, a tapasztalás ezentúl jóval fontosabb lesz, mint bármilyen diploma.

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!