„Elég volt, unom a munkámat!” – Így vágj bele a pályamódosításba

Írta: ,

Kiégés, életközépi válság, pályamódosítás – ezek olyan fogalmak, amelyekről nehéz egymás nélkül beszélni vagy írni, hiszen egyik következik a másikból, és tapasztalataim szerint szélesebb réteget érint, mint azt elsőre gondolnánk.  De miről van szó pontosan? Arról az élethelyzetről, amikor az ember öt-tíz-tizenöt év után ráébred, hogy nem a saját életét éli, nem azzal foglalkozik, amivel szeretne, így napjai egyre motiválatlanabbul és nyűgösebben telnek. Majd egyszer csak eljut oda gondolatban, hogy kiégésére a megoldást a pályamódosítás jelentené.

Mi leszel, ha nagy leszel?

Ez az a kérdés, amit én már gyerekként is utáltam, hiszen honnan is tudhattam volna kisiskolásként, mi tenne boldoggá húsz év múlva? Ezért is szoktam csodálattal hallgatni azokat az embereket, akik boldogan és magabiztosan mesélnek arról, hogy ők már gyerekkorukban tudták, mivel akarnak majd foglalkozni felnőttként. Ők azok, akik már 6 évesen lazán megválaszolták fenti kérdést, és biztosak voltak abban, hogy ügyvédek vagy fodrászok szeretnének lenni. Ennek megfelelően választottak már középiskolát is, utána pedig szépen és egyenletesen haladtak előre, és sok éves szakmai múlttal is úgy érzik, hogy a helyükön vannak. Nem égtek ki, minden napot kihívásként élnek meg, ráadásul még sikeresek is a saját területükön, és meg is élnek belőle. Emlékeim szerint én viszont gyerekként benzinkutas akartam lenni, esetleg énekesnő (botfülűként) – ebből is látszik, hogy nem igazán tartoztam ebbe a tudatos, önmagát jól, az igényeit pedig pontosan felismerő csoportba már akkor sem.

Pályaválasztás iskolai eredmények alapján

De bőven vannak olyan kortársaim is, akik a pályaválasztását leginkább a családi minták és a társadalmi elvárások motiválták, valamint az, hogy az iskolában milyen tantárgyakból voltak eredményesek. Pedig nem feltétlenül van összefüggés az iskolai tantárgyak és a pályaválasztás között, hiszen például attól, hogy valaki jó biológiából és kémiából, még nem biztos, hogy örömmel élné egy orvos életmódját és adna ügyeletet éjszakánként. Vagy attól, hogy valaki szeret olvasni és jó a fogalmazókészsége, még nem biztos, hogy szívesen vállalná az újságírói pályával járó online jelenlétet vagy az olvasóktól érkező kritikát. Mindezt azonban nem feltétlenül látjuk húszas éveink elején, amikor elkezdjük a munkáséveinket, helyette elhisszük – vagy legalábbis bízunk benne –, hogy jó irányba tartunk. Ráadásul a különféle foglalkozásokkal járó életmód, társadalmi elismertség, ezzel pedig a fizetés is változhat, mire befejezzük a tanulmányainkat és pályára kerülünk, ami szintén visszavehet a motivációnkból. Ez így együtt pedig remekül megágyazhat a későbbi kiégésnek.

via GIPHY