9 dolog, amit jobb, ha magadban tartasz a munkahelyeden

Írta: ,

Ahhoz, hogy jól érezd magad a munkahelyeden, elengedhetetlen, hogy megnyílj és magadról is megossz néhány számodra fontos dolgot. A kulcs itt a mit és hogyan, hiszen a jó és sikeres karrier és az ahhoz vezető, illetve azt kísérő munkakapcsolatok sok esetben ezen múlnak. Lássuk, mik azok a témák, amikről inkább ne kezdj hosszú beszélgetéseket a munkahelyeden, sőt jobb, ha tudatosan kerülöd őket!

Nem szereted a munkád Kép forrása: stylelovely.com

Semmi jó nem sülhet ki abból, ha azt hangoztatod magadról, hogy mennyire nem szeretsz bejárni a munkahelyedre, nem viseled jól a rád osztott feladatokat, azaz az egészet utálod úgy, ahogy van.

Az első lehetőség, hogy szembetalálod magad egy másik panaszkodó kollégával, akivel naphosszat szidhatjátok a munkát, a kollégákat és a főnököt – de őszintén, ez csak elpazarolt energia, ezzel nem juttok majd előrébb, ennél sokkal hasznosabban is eltölthetitek az időd.

A másik lehetőség már egy kicsit veszélyesebb, hiszen ha a főnök vagy egy „jóakaró” kolléga figyelmét kelted fel a negatív energiáiddal, akkor lehet, hogy pikk-pakk kerítenek egy lelkes jelentkezőt a pozíciódra.

A kollégáid képességei Kép forrása: stilkadin.net

Előfordulhat, hogy azt gondolod, hogy a csapatban te teljesítesz a legjobban, te vagy az, aki bent marad estig, ha kell, pontosan dolgozol és gyors vagy, ez pedig a többiekről közel sem mondható el.

Az is előfordulhat, hogy csupán egy kakukktojás kollégával van problémád, akinek nem vagy megelégedve a teljesítményével.

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy fennhangon ki is nyilvánítod az ezzel kapcsolatos véleményed, hiszen ezzel újfent csak a negativitást és a pletykálkodást szítod, másrészt pedig rossz színben tünteted fel magad a kollégáid előtt.

Tipp: Ha kiszúrod, hogy az egyik kollégád már egy jó ideje nem teljesít megfelelően, akkor várj, gyűjts konkrét példákat és amikor úgy érzed, hogy eljött a megfelelő pillanat, akkor jelezd a felettesednek és beszéljétek meg a kérdést négyszemközt!