4 tipp, hogy idén 10 ezret is megspórolj a fűtésszámlán – Egyszerű és legális trükkök

Írta: ,

Minden évszaknak megvannak a maga szépségei, a hűvösebbeknek például az, hogy lehet a kanapén, takaró alatt, gyertyaláng mellett forró teát vagy habos hahót kortyolni. Mindehhez persze az is kell, hogy a lakásban kellemes meleg legyen, mégse legyen akkora a fűtésszámla, hogy hó végén már tejszínhabra se maradjon. Mutatunk néhány trükköt, amivel sikerülhet lecsípni egy kicsit a számlából, a szezon végére pedig akár 10 ezer forintot is spórolhatsz!

Elő a pirossal!

A színeknek valóban hatásuk van a hangulatunkra, és ez nem afféle hókusz-pókusz, hanem tudományosan bizonyított tény, ahogyan az is, hogy a hűvösebb színek között ugyanazt a hőmérsékletet hidegebbnek, míg meleg színek között melegebbnek érezzük.  

Számomra is nehezen elképzelhető volt, hogy ez tényleg jelentős hatással legyen a hőérzetre, míg pár évvel ezelőtt halovány kékből mély, padlizsán árnyalatúra nem festettem az akkori nappalimat.

Ez akár 2-3 fok különbséget is jelenthet abban, hogyan érzékeljük a hőmérsékletet, és lássuk be, ez télen nagyon nem mindegy. Persze, nem kell egyből nekiesni a falaknak, de néhány párna, egy narancssárga takaró a kanapén, vagy egy kisebb, puha szőnyeg is sokat jelent.

„A levegőben semmi pára…”

Vannak, ahol télen az ablakon, vagy egyenesen a falakon lecsapódó pára okoz bosszúságot, főleg, hogy a penész pillanatok alatt megjelenik, és mire az ember észreveszi, jóformán a fél falat beterítette.

A fűtés azonban ki is száríthatja a levegőt, ami miatt szintén hűvösebbnek érezheted a lakást. Az ideális páratartalom az egyéni érzékenységtől függ, de valahol 40 és 60% közé próbáld belőni – ez a legideálisabb az egészséged és a komfortérzeted szempontjából is.

Fontos tudni, hogy kisgyerekek esetében ez az érték lehet valamivel magasabb, de 70% fölé itt sem érdemes menni.

Sok hőmérőn található már páratartalom-mérő is, a szabályozáshoz pedig a fűtőtestre helyezett párologtatót használhatsz, vagy ha túl magas a páratartalom, egy kis tálkába szórt só vagy szódabikarbóna kötheti meg a nedvességet a kritikus helyeken, például az ablak alatt.

Ne engedd kiszökni!

A legtöbb pénz szó szerint az ablakon repül ki, amikor a fűtésről van szó, és erről a rossz szigetelés tehet. Felmérések szerint a pontosan záródó, jól szigetelő thermo ablakokkal akár 60-80 %-kal is csökkenthetőek a fűtési költségek.

Ha most nincs is pénzed egy komplett ablakcserére, ami azért nem olcsó, noha hosszú távon megtérülő megoldás, akkor legalább vegyél egy darab szivacsot, amit az ablak két szárnya közé zárhatsz, így az alsó részek szigetelésén javíthatsz egy keveset, ez pedig máris sokat jelent majd a fűtésszámládra nézve.

Léteznek olyan öntapadós gumicsíkok is, amelyeket te magad ragaszthatsz fel a régi nyílászárók keretére, ezzel is kitöltve a kis eltéréseket és réseket.

Szellőztess okosan!

Triviálisnak hangzik, de a rossz szellőztetésen tényleg nagyon sok múlhat. Ettől függetlenül persze télen is nagyon fontos a levegő frissre cserélése, hiszen ezzel is sokat tehetsz a betegségek megelőzése érdekében – egy hidegrázós nyavalya pedig, ugye, nem segítene a spórolásban.

Míg sokan egyesével szellőztetik a szobákat, és amíg az ablakok nyitva vannak, addig egy másik helyiségben keresnek menedéket, sokkal költséghatékonyabb, ha egyszerre nyitod ki az összes nyílászárót, így ugyanis kereszthuzatot teremtesz, és a levegő néhány perc alatt kicserélődik, mielőtt a falak még lehűlnének – ez pedig kulcsfontosságú.

Úgyhogy elő egy takarót, burkolózz be vele, és bírd ki azt a néhány percet, mert utána sokkal kevesebb energiából fog újra átmelegedni a lakás.