A fájdalommentes spórolás 5 trükkje

Írta: ,

Becslések szerint az amerikai 18 és 34 év közötti fiatalok kétötöde egyik hónapról a másikra él, ráadásul ez az arány valamelyest magasabb a nőknél. Miután Magyarországon még ennél is kedvezőtlenebb lehet a helyzet, csokorba szedtünk néhány olyan ötleted, amivel hónap végén is maradhat valami a pénztárcádban, ugyanakkor nélkülöznöd sem kell.

Csoportos vásárlás

Ha van egy, esetleg több olyan barátnőd, akivel hasonló a méretetek vagy a stílusotok, közösen is beruházhattok egy-egy darabba, amit felváltva viseltek majd az adott szezonban.

Így olyan holmikat is megengedhettek magatoknak, amelyeknek az ára már az elérhető kategória fölött van.

Különösen célszerű olyan holmikat beszerezni ezzel a módszerrel, amit amúgy is csak ritkán vennétek fel.

A koktélruha, az estélyi, az alkalmi cipő és a legelegánsabb kosztüm pont ide tartozik – és voltaképpen mindegy, hogy két bevetés között melyikőtöknél lóg a szekrényben!

Egyedül a felelősséget kell előre tisztázni: ha történik valami a közös tulajdonnal, nyilván a károkozó viseli a következményeket.

Laza haveri viszony esetén tehát nem feltétlenül ajánljuk ezt a lehetőséget.

Ruha-cserebere

A ruhacsere valóságos mozgalommá érett – pontosabban azzá emelte a kifürkészhetetlen női természet.

Bizonyára veled is megesett már, hogy egyszerűen „kiszerettél” egy makulátlan állapotú, vagy éppen sosem hordott cuccból, amit végül a szekrény mélyére rejtettél, hiszen nem akartad kidobni.

Ha összehozol a barátaiddal, a munkatársaiddal vagy a rokonaiddal egy ilyen csereklubot – akár egyetlen összejövetel erejéig –, máris költségmentesen frissítheted fel a gardróbod.

Mindössze annyi a szabály, hogy mindenki hozzon magával annyi megunt vagy tévedésből vásárolt ruhát, amennyit csak tud, aztán pedig bulihangulatban, próbálási lehetőséggel egybekötve cseréljenek gazdát a dolgok.

Ez sokkal idő- és energiatakarékosabb, mintha egyenként próbálnál megválni a cuccoktól.