Dolgozni akarok, nyáron! – Minden, amit a nyári diákmunkáról tudni kell

Írta: ,

Június közepén vége van a tanévnek. Sok diák ilyenkor azon gondolkodik, hol dolgozzon a nyáron, és hogyan fogjon hozzá a munkakereséshez. Ma már szerencsére jóval könnyebb a dolguk, a családi, ismerősi kapcsolathálón túl az iskolaszövetkezetek is várják őket tárt karokkal. Ráadásul a diákként végzett munka nemcsak a pénztárcának tesz jót, hanem a léleknek is.

Csák Benedek 17 éves korában szeretett volna először dolgozni nyáron, de akkor még nem járt sikerrel.

– Édesanyám a neten látott egy jónak tűnő diákmunkát, gyorsan regisztráltunk az iskolaszövetkezetnél, amelyik hirdette. Kiderült, hogy tizennyolc éves kor alatt nem vállalható el a munka. Akkor nyáron még próbálkoztunk pár helyen, de mindenhol a korommal volt baj. Ebből aztán azt szűrtem le, hogy mégsem lehet igazán tizenhat évesen elhelyezkedni, mert szinte mindenhol a nagykorúság is feltételnek számított.

Egy évvel később Benedek és édesanyja már tavasszal figyelték a diákoknak szóló álláshirdetéseket, és óriási szerencsével meg is csíptek egy jónak mondható diákmunkát. A fiúnak egy közszolgálati szervezetnél kellett régi adatlapokat számítógépre feltöltenie közepesnek számító órabérért. A következő évben egy biztosító régi szerződéseit rögzítette digitálisan. A ma már 23 éves Benedek úgy gondol vissza ezekre a nyarakra, hogy bár a feladatok kissé monotonok voltak, tapasztalatgyűjtésnek mégis kiválóak. A munkahelyi kollektívában pedig alkalmazkodnia és kommunikálnia kellett a többiekkel, ami igencsak jót tett kicsit zárkózott személyiségének.

Biztos hátteret jelent az iskolaszövetkezet

Az elmúlt évtizedekben óriási mértékben átalakult a diákmunka kínálati piaca. E folyamat megreformálásában vitathatatlan szerepük van az iskolaszövetkezeteknek, amelyek felismerték az ebben rejlő lehetőséget. Bár mindig lesznek, akik szeretnek közvetlenül a munkáltatónál bejelentkezni egy-egy munkára – ami természetesen nem lehetetlen –, de a ma már közel negyven iskolaszövetkezet jócskán lefedi a fiatalok munkaerőpiacát. Az 1995-től működő Schönherz Iskolaszövetkezet például informatikai és mérnöki állásokra szakosodott. Fő profiljuk mellett Budapesten az általuk kínált munkák 30%-a adminisztrációs és hagyományosnak számító pozíciókat is tartalmaz, vidéken (Debrecen, Miskolc, Pécs) ez az arány 50-50%.

– A diáknak regisztrálnia kell a neki tetsző állásra, ezt a honlapunkon található adatlap kitöltésével teheti meg – magyarázza a kezdeti lépéseket Baross Levente, az iskolaszövetkezet elnöke. – A munka jellegétől függően előszűrést végzünk. Van, akit a HR-es kolléga beszélgetésre hív be, mással az interjún kívül szakmai tesztet is kitöltetünk. Az önéletrajzokat csak ezek után küldjük tovább a megbízóinknak. Ha a munkáltató és a diák egymásra talál, akkor munkaszerződést kötünk a tanulóval, és beléptetjük tagjaink közé. A tagsági díj ezer forint, amit az első fizetéséből vonunk le. Amikor megszűnik a tagság, akkor ezt az összeget visszautaljuk a diáknak.

A teljes cikket a Családi Lap 2016 júniusi számában olvashatod el!

Szerző: Kormos Olga