Álmaid állása: aludj 8 órát 250 ezres fizetésért

Szendrey Adrienn
Írta: ,
Álmaid állása: aludj 8 órát 250 ezres fizetésért

Kaptál már pénzt azért, hogy aludj? Most valóra válhat az álmod. A Dormeo® keresi Magyarország legnagyobb szunyagépét, aki egyetlen munkanapján 8 órát alszik – nettó 250 ezer forint fizetésért. A részletekről Farkas-Kantár Dóra, a Dormeo® brand menedzsere mesélt. (x)

- Már szinte az egész ország lázban ég: mi is ez az Álommeló pontosan?

- Az év legizgalmasabb álláshirdetése! Az Álommelót eddig 20 országban hirdették meg, és idén először Magyarországon is keressük a legnagyobb mormotát. Kampányunk célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos a minőségi pihenés. A nyertes pályázó feladata tényleg ennyi lesz: aludni 8 órát, majd felvenni a nettó 250 ezres fizetést. Óriási az érdeklődés, már több mint 9 ezren pályáztak a munkára. A jelentkezést március 5-én éjfélkor lezárjuk, úgyhogy érdemes sietni!

- Ki jelentkezhet az állásra?

- Bárki, aki elmúlt 18 éves, és imád aludni. Bárhol és bármilyen testhelyzetben képes álomba merülni, vagy éppen ellenkezőleg: végre durmolna egy kiadósat. Előny, ha szeret szerepelni, és nem zavarja a nagy nyilvánosság. Az állás nyertesének ugyanis március 13-án, az alvás világnapján a budapesti Dormeo® Home üzlet kirakatában kell „ledolgoznia” egyetlen munkanapját, vagyis aludnia egy nagyot. 

- Lesz más feladata is ezen kívül?

Szeretnénk, ha az állás nyertese tesztelné hálószobai termékeinket az „álomirodájában”: a matracot, az ágyneműt, majd őszinte véleményt mondana róluk. Az Dormeo alvás napi kampány kapcsán egy-két médiamegjelenésnél feltétlenül számítunk rá, de természetesen mindezekről külön szerződést kötünk vele. 

- Hogyan lehet pályázni?

- A Dormeo Álommeló oldalon várjuk a pályázatokat március 5-ig. Minden jelentkezőnek válaszolni kell néhány érdekes kérdésre, és meggyőzni minket arról, hogy ő a tökéletes jelölt az Álommelóra. A legegyedibb, legfrappánsabb pályázatot beküldők közül fogjuk kiválasztani azokat, akikkel videóinterjút készítünk. Nagyon várjuk, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország első Álommelójának nyertese. 

Ha úgy érzed, te vagy a tökéletes jelölt, itt tudsz jelentkezni az Álommelóra.

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!