Életmód / Család

Ez a karácsony más, mint a többi: nem utazunk haza, és ajándék sincs a fa alatt

Sosem volt még karácsony, amit ne töltöttem volna a családommal. Idén viszont nem utazunk haza, és ajándék sem lesz a fa alatt. Mégsem voltak még szebbek az ünnepek.

Napközben néha kicsattanok az energiától, úgy érzem, a világot is ki tudnám forgatni a sarkaitól, majd leküzdhetetlen fáradtság tör rám, és ragacsos, hosszú álomba merülök a kanapén.

Heteken, talán napokon belül szülök

Egyszer valakitől azt hallottam, ő nyolc hónapig várandós volt, a kilencedik hónapban terhes, és megértem. Bár szerencsére szinte minden kellemetlen tünet elkerült eddig, mostanra én is érzem, hogy a testem a saját határait kezdi feszegetni, és lassan kimerül.

Izgatottan számolgatjuk a napokat: a 37. héttől már nem számít koraszülöttnek, még addig húzza ki, maradjon, ahol a legjobb neki, utána bármi lehet. Nézem a naptárt: ez éppen december 25. Újrafogalmazom a kívánságomat: a 37. hét, és még néhány napig bírja ki, utána bármi lehet.

Igyekszem még befejezni a munkáimat, amiket elvállaltam az idei évre, közben már legalább negyedjére gondolom azt, hogy sikerült összepakolni a kórházi táskát, amikor mindig eszembe jut, hogy még valami kimaradt belőle, és még az ünnepekre is be kellene vásárolni. Érzem, hogy valamit le kellene adnom. Körbetelefonálom a családot, kérdezem tőlük, bánnák-e, ha idén elmaradna az ajándékozás? A gyerekek persze kapnak valamit, de nekem elég, ha látom őket, nincs szükségem semmire, és nem is érzem magamban az erőt, hogy ajándékok után rohangáljak a tömegben.

Nincs nehéz dolgom: az én oldalamon az első vagyok a generációmból, aki babát vár, gyerekrajongó családomban 15 év óta most először lesz kicsi, ha azt kérném tőlük, hogy a Holdon vacsorázzunk, valaki már a NASA-nál intézkedne, úgy be vannak zsongva.

A férjem oldalán is megértő fülekre találok: a sógornőm is várandós, és bár még nincs úgy a finisben, mint én, ő már két meglévő kis szőke ciklonnal nehezített pályán közlekedik, őket sem kell győzködnünk.

Ez a karácsony más, mint a többi: nem utazunk haza, és ajándék sincs a fa alattKép forrása: AllaSerebrina/depositphotos.com

Sosem volt még szenteste, amit ne az anyukámmal töltöttem volna, de már őrültség lenne bevállalni a két és fél órás utat. Jönnek ők – mondja. Örülök, aztán mégis arra kérem, ne tegyék. Az özvegyen maradt nagymamán nem tud már utazni, nem bírnám elviselni a gondolatot, hogy karácsony este egyedül marad. Legyen minden otthon úgy, ahogy szokott, majd a következő napon találkozunk.

Gondolkodom, van-e így értelme, de mégiscsak begyúrom a mézeshez a tésztát, amit minden évben megsütök. A végét már a férjem segít szaggatni, közben karácsonyi dalokat hallgatunk, fahéj illat járja be a levegőt, megölelem, táncolni kezdünk a konyhában, de két lépés után fáj a derekam, ez sem megy már. Nevetünk. Néhány kisült kekszet a szebbek közül félrerakok, átvisszük majd a szomszédnak, megköszönni, hogy az elmúlt fél évben elviselte a lakásfelújítást, és remélve, hogy a következő félévben az éjszakai gyereksírást fogja ugyanilyen türelemmel kezelni.

Azért egy kisebb fát vehetünk, nem? – kérdezi a férjem. Lehet, mondom, de úgyis csak leborítja a macska. Így várjuk a szentestét.

Kettesben, ajándékhalmok nélkül, talán fával, talán egy fa maradványaival. Egy darabig még idegeskedek, ha eszembe jut, hogy mi van, ha karácsonykor dönt úgy, hogy megszületik a lányunk, aztán már ezt is elengedem. Úgysem tudom befolyásolni a dolgot. Jöjjön januárban, szilveszterkor, vagy kezdjek vajúdni karácsony este – csak legyen majd itt velünk, egészségesen, pirospozsgásan, takaróba csomagolva, akár egy apró, de annál értékesebb ajándék. Tudom, hogy sosem volt még szebb karácsonyunk, mint ez az idei lesz.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást