Az étellel örömet okozni az egyik legnagyobb boldogság számomra – interjú a Kálci receptjei blog megálmodójával

Az étellel örömet okozni az egyik legnagyobb boldogság számomra – interjú a Kálci receptjei blog megálmodójával

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Az étellel örömet okozni az egyik legnagyobb boldogság számomra – interjú a Kálci receptjei blog megálmodójával

Sokan segítettünk gyermekkorunkban a családunknak különféle ételek elkészítésében, az ilyen alkalmak pedig jól tudjuk, hogy olykor életre szóló emlékekké is képesek válni, és megszerettetni velünk a sütés-főzést.

VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton

Így történt ez Horváth-Boros Klára, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Kálci esetében is, aki azonban nemcsak számos finomságot tanult meg elkészíteni, de a tudását is szívesen adta át másoknak, majd létrehozta saját blogját is, amely hamar egyre nagyobb népszerűségre tett szert.

A Kálci receptjei blogon napjainkban elképesztően sok fantasztikus recept elérhető, amelyekkel mondhatni bárki könnyen sikerélményeket szerezhet a konyhában. Kálci időközben családot alapított, három gyermek büszke anyukája, több szakácskönyve is megjelent.

Évekkel ezelőtt diagnosztizált inzulinrezisztenciája sem gátolhatta meg abban, hogy továbbra is finom ételeket tegyen az asztalra, és immáron főállásban álmodik meg különféle hagyományos és reform, egészségtudatos recepteket, amelyek egytől-egyig tükrözik mottóját, vagyis, hogy „Sütni bárki tud, csak megfelelő recept kell hozzá”.

Honnan ered a sütés-főzés iránti szereteted?

Viszonylag korán elkezdtem segíteni édesanyámnak a konyhában. 14 évesen már önállóan főztem, hogy besegítsek a házimunkába, hiszen édesanyám rengeteget dolgozott. Az egyetem alatt saját háztartást vezettem, és akkor már természetes volt számomra, hogy főzök és sütök.

Interjú a Kálci receptjei szerzőjével
bonabarna.hu

Az igazi szenvedély azonban 2012-ben kezdődött, egyetemistaként ekkor kezdtem el rögzíteni magamnak a bevált receptjeimet egy internetes felületen, hogy rendszerezve meglegyenek. Az ikreim megszületése után pedig egyre több időt töltöttem a konyhában, és örömmel láttam, hogy a receptjeimmel egyre szélesebb közönséget tudok segíteni.

Mi az eredeti végzettséged, és mi motivált annak idején arra, hogy belevágj a blogolásba?

Eredetileg vegyész vagyok, és analitikus gyógynövénykutatóként dolgoztam hosszú évekig az egyetemen. A blogírás számomra egyáltalán nem volt tudatos döntés. Az áttörés akkor jött, amikor egyre több évfolyamtárs és barát kért tőlem recepteket, mondván, hogy amit készítek, nagyon finom, és szeretnék ők is elkészíteni.

Ilyenkor csak megírtam a receptet és elküldtem a linket. Meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam, például: „Ez olyan jól és pontosan van leírva, hogy még én is meg tudtam csinálni!” Ez motivált arra, hogy a receptekkel szélesebb körben is segítsek másoknak, akik hozzám hasonlóan szerettek volna egyszerű, mégis jól működő megoldásokat a konyhában.

Minek hatására kötelezted el magad az egészségtudatos ételek készítése mellett?

Amikor az ikreimmel várandós voltam, gesztációs diabéteszt (GDM) állapítottak meg nálam. Ez kezdetben sokként ért, de úgy döntöttem, hogy továbbra is finom és tápláló ételeket szeretnék enni, ám a bolti termékekkel ezt nem tudtam megvalósítani.

Ekkor kezdtem el a férjemmel, aki szintén vegyész, azon gondolkodni, hogyan lehetne teljes kiőrlésű búzalisztből olyan ételeket sütni, amelyek nemcsak finomak, de megőrzik a jótékony hatásaikat is.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!