A jóga nagyon divatos már nálunk is, a fővárosban szinte minden kerületben találni stúdiót (többet is), és ez alapvetően egy pozitív dolog. A legtöbb csoportos órán azonban csak a jóga egy apró szeletével találkozhatnak a vendégek, a testtartások gyakorlásával, ami csupán az első lépés ezen a fantasztikus úton. A jóga rendszere igen összetett, és ebben a cikksorozatban igyekszem bemutatni minden ágát, ha a pózokon túl is érdekel ez a csodálatos keleti hagyomány. A hatodik rész a meditációról szól.
Az előző részekben megismerkedhettetek már sok lépcsőfokával a jógagyakorlásnak, de tulajdonképpen az összesnek a célja egy: elérni a meditáció (szankszkrit szóval dhjána) állapotát. Ennek a meghatározása így szól:
Az elme működésének és mibenlétének megértését, az „én” koncepcióján való felülemelkedést szolgálja.
Tulajdonképpen ez az az állapot, amelyben megérti a gyakorló a létezés mivoltát, megismeri igazi Önvalóját, és képes eggyé olvadni az úgynevezett Egyetemes Szellemmel.
Érhető, ha ez elsőre nagyon megfoghatatlannak, elképzelhetetlennek tűnik, és persze kérdés az is, hogy mennyire vagy nyitott rá. A meditációt gyakorolni tulajdonképpen nem lehet, hiszen az egy állapot, amely magától bekövetkezik, ha a jógagyakorló elért egy bizonyos szintet. Vannak olyan jógik, akiknek ez több évtizedükbe kerül, sőt, olyanok is, akik ebben az életükben nem tapasztalják meg ezt az állapotot…
Kép forrása: cokacoka/Depositphotos.com
Hiába olvasni tehát tengernyi cikket arról, hogyan meditálj, valójában minden gyakorlat csak a koncentrációt, esetleg relaxációt segíti, amelyek viszont előszobái a meditációnak. A 4. részben írt koncentrációs technikák kitartó gyakorlása remekül edzi az elmét, és mindenekelőtt azt kell tökélyre fejleszteni – ez persze szintén egy többéves folyamat.
A meditáció tehát egy természetes tudatállapot, amely nem tanulható, ahogyan az alvás sem. Körülbelül úgy lehet elképzelni a tudatállapoti szinteket, hogy az ébrenléttől „befelé” haladva van az álom, a mélyalvás, majd a meditatív szint. Utóbbi élettani szempontból hasonlít a mélyalváshoz, ezt számtalan kutatással vizsgálták már.
Ebben az állapotban a gyakorlónak megszűnik a testtudata, a valóságérzékelése, és nem létezik számára sem tér, sem idő.
Az egész ászanázás (jógapózok gyakorlása) célja végső soron az, hogy megerősítse és elég hajlékonnyá tegye a testet ahhoz, hogy az ember hosszú ideig, akár 3-4 óráig mozdulatlanul, fájdalom nélkül tudjon ülni egy meditációs ülésben (például lótuszban). Ha a gerinc stabil, az izmok megfelelően tartanak és elég nyitott a csípő, úgy a fizikai korlátok nem fognak akadályozni abban, hogy egy magasabb tudati szintre lépj.
Ha valakinek egyébként a meditáció elérése a célja, egyrészt lépésről lépésre érdemes haladnia, másrészt fontos a rendszeresség: mindig ugyanabban az időpontban érdemes nekiülni, és lehetőleg minden nap megtenni ezt – először napi 20 perces koncentrációs gyakorlással érdemes kezdeni, amit fokozatosan fel lehet emelni 1 órára. A kulcs, hogy a gyakorló legyen kitartó, türelmes és őszinte önmagával.